Újabb vezető nyakát törte ki a korrupció

Korrupciós visszaélések gyanúja miatt kizárták a kommunista pártból Kína nagy hírű, emblematikus, első autógyárának volt vezetőjét - jelentette az állami média csütörtökön.
Hszü Csian-jit tavasszal távolították el a FAW Csoport éléről, miután bűnösnek találták a pártfegyelem megsértésében és a törvények megszegésében.

A 61 éves Hszü, aki nemrég még parlamenti képviselő is volt, a közlemény szerint kenőpénzeket fogadott el, sikkasztott, házvásárlásánál jogtalan kedvezményeket vett igénybe. Ügyét a Kínai Kommunista Párt fegyelmi szerve átadta a polgári igazságszolgáltatásnak.

Az északkelet-kínai Csangcsun városához kötődő hatalmas állami vállalat egyebek között a Vörös Zászló szedánok és protokollautók gyártója, és kínai részről a Volkswagennel, az Audival, a General Motorsszal, a Mazdával és a Toyotával közösen alapított vegyes vállalatok társtulajdonosa.

Sajtójelentések szerint a pártközpont fegyelmi ellenőrző bizottságának vizsgálócsoportja már tavaly nyáron jelezte, hogy elsősorban a cég értékesítési és logisztikai részlegén egy sor gyanús ügyletre derült fény.

Tavaly augusztusban a vezetőség három tagja - a FAW-Volkswagen vegyesvállalat volt vezérigazgató-helyettese, az Audi értékesítési igazgatójának helyettese és a FAW vezérigazgató-helyettese - ellen indult nyomozás. A Cajhszin című pénzügyi-gazdasági magazin szerint sikkasztás gyanújával is vizsgálatot indítottak, mert felmerült a gyanú, hogy a vállalat 2002-ben 23,4 millió jüan (1 milliárd forint) értékben földet és 131 villát vásárolt.

Hszü még az 1970-es években kezdett mérnökként dolgozni Kína első autógyárában, és mielőtt a tartományi kormányzatba került, elérte a vezérigazgató-helyettesi posztot. Később vezető pártfunkciókat töltött be, majd visszatért a gyár élére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.