Újabb tömeges molesztálás történt Németországban

A német városokban szilveszterkor elkövetett csoportos szexuális zaklatásokhoz és rablásokhoz hasonló esetek történtek a hét végén Berlinben a kultúrák karneválján – jelentette hétfőn a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság.
A beszámoló szerint eddig három nő tett feljelentést szexuális zaklatás miatt. A rendőrség arra kéri az esetleges további sértetteket, hogy jelentkezzenek.

Az első eset szombaton történt, a két áldozatot egy nagyobb csoport férfi körülvette és zaklatta, molesztálták őket, és egyiküktől elvették mobiltelefonját.

Mire a rendőrök a helyszínre érkeztek, a csoport feloszlott, de három feltételezett elkövetőt – két török származású férfit és egy hontalan menekültet – sikerült elfogni, az áldozat pedig visszakapta mobiltelefonját.

A másik eset pénteken történt, a 16 éves áldozatot egy csoport férfi körbevette és zaklatta. Megpróbált kiszabadulni támadói gyűrűjéből, de nem sikerült, csak akkor, amikor egy férfi a segítségére sietett, és megfenyegette a támadókat, hogy kihívja a rendőrséget. Az RBB szerint erről az esetről csak hétfőn szerzett tudomást a rendőrség, miután az áldozat a támadásról beszámolt az édesanyjának, aki feljelentést tett.

A Bild című lap az online kiadásában hétfőn azt írta, hogy szemtanúk szerint további csoportos szexuális zaklatások, rablások is történhettek a karneválon.

A berlini rendőrség szerint a kultúrák karneválján nagyjából 650 ezer ember vett részt, és a rendezvény viszonylag békés volt, nagyobb rendbontás nem történt. A szilveszteri támadásokhoz hasonló esetek tömegrendezvények nélkül is előfordulnak, számuk emelkedik.

A kultúrák karneválját (Karneval der Kulturen) a főként külföldiek és bevándorlók lakta Kreuzberg kerületben rendezik meg 1996 óta minden évben. A pünkösdi parádé a különböző kultúrák és népek békés együttélését, a nyitottság és az elfogadás, a tolerancia eszméit hirdeti Berlinben, ahol nagyjából 180 nemzet, népcsoport képviselői élnek együtt. A négynapos esemény az egyik leghíresebb multikulturális fesztivál a világon, népszerűsége London Notting Hill-i vagy Rotterdam nyári karneváljához mérhető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.