Újabb támadást indított a Kreml a független sajtó ellen

Botrányt keltett az RBK médiakonszern vezetőinek menesztése. Nyílt titok, hogy a Kremlnek rosszul estek a cég újságíróinak leleplező cikkei, riportjai. Moszkvában azt beszélik, Putyin elnök környezete ki akarja szorítani a piacról a Brooklyn Nets-tulajdonos Mihail Prohorov sajtóját.

Sajátos utcai akció bontakozott ki szombaton a moszkvai metró egyik belvárosi állomásánál: kéttucatnyi újságíró fennhangon olvasott fel cikkeket az RBK napilap legfrissebb számából. Az ellen tiltakoztak, hogy pénteken elbocsátották az Oroszországban oly ritka független sajtótermékek közé tartozó gazdasági újság főszerkesztőjét, Makszim Szoljuszt. Szolidaritásból vele együtt távozott az RKB kiadói holding vezető szerkesztője, Jelizaveta Oszetyinszkaja és az RBK hírügynökség főnöke, Roman Badanyin is. Felmondásra készül legalább tíz másik munkatárs is.

Három RBK-s újságíró: Aljona Szuharevszkaja, Szinanusz Sharojan és Maria Firsz véleménye
Forrás: Twitter

Sokat beszélgettek fejlesztési kérdésekről, de nem sikerült egyetértésre jutniuk, ezért elváltak útjaik – mondta Nyikolaj Molibog, a kiadó vezérigazgatója, a kommentárok többsége azonban azzal hozza összefüggésbe a történteket, hogy az RBK lapjaiban és internetes portálján sorra jelentek meg a Kremlnek kínos cikkek. Itt írtak először például egy a moszkvai Lomonoszov Egyetem mellett működő alapítvány vezetőjéről, Katyerina Tyihonováról, aki meg nem erősített értesülések szerint Vlagyimir Putyin elnök lánya, és feltételezett férjéről, a látványosan meggazdagodott ifjú milliárdosról, Kirill Samalovról.

Az államfő környezetének rosszallását váltotta ki az is, milyen alapossággal tárták fel az RBK-nál az üzletemberek és politikusok offshore érdekeltségeit leleplező, úgynevezett Panama-iratok orosz vonatkozásait. A Reuters szerint az lehetett az utolsó csepp a pohárban, hogy az RBK szerint a fekete-tengeri Gelendzsikben osztrigatenyésztő telepet létesítenek a „Putyin palotájaként” emlegetett üdülőközpont szomszédságában.

A Kreml tagadja, hogy köze lenne a történtekhez. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő kijelentette: a vezető újságírók távozása nem függ össze semmilyen „hatalmi nyomásgyakorlással”. Másként látja viszont az egyik érintett, Makszim Szoljusz. Ő a Facebookon azt írta, meggyőződése, hogy az RBK szerkesztési politikája miatt menesztették, mert az problémát okozott a holding milliárdos többségi tulajdonosának, Mihail Prohorovnak. (Utóbbié mellesleg az NBA-ben játszó Brooklyn Nets kosárlabdacsapat is.)

Egy hónapja, éppen amint Putyin éves televíziós fórumát tartotta, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat és az adóhatóság adócsalás gyanúja miatt házkutatást tartott Prohorov cégcsoportjánál, az Onekszimnél. Eljárást végül csak az RBK holding ellen indítottak, miután egy üzletember azt állította, hogy egy fiktív értékesítés során megfosztották kisebbségi tulajdonrészétől az RBK-val közös informatikai cégben. Vannak olyan vélemények, miszerint valójában az RBK eladására akarják rávenni Prohorovot, aki a politikával flörtöl. 2012-ben még az elnökválasztáson is elindult, és nyolc százalékot szerzett.

Fent és lent

A moszkvai RBK-csoport két évtized alatt főleg pénzügyi informá­ciókkal foglalkozó, kis hírügynökségből lett a média szinte teljes spektrumát átfogó konglomerátummá. Hiánypótló vállalkozásként alapították 1993-ban, az első hírügynökség volt, amely internetes portált nyitott, és 2002-ben a médiatársaságok közül ugyancsak elsőként jelent meg a tőzsdén. Értéke a következő hat évben a tízszeresére, másfél milliárd dollárra nőtt. A 2008-as válság nyomán csődbe jutott holdingban 2010-ben Mihail Prohorov üzletember cégcsoportja, az Onekszim 80 millió dollárért szerzett 57 százalékos többségi részesedést. A holding az internetes portál és a napilap mellett egyebek közt tévécsatornát működtet, üzleti, technológiával foglalkozó és autósmagazint ad ki, foglalkozik piackutatással és konferenciaszervezéssel, illetve informatikai érdekeltségei is vannak. Mégsem nyereséges – legalábbis 2014-ben 4,9 milliárd rubel (mai árfolyamon mintegy 21 milliárd forint) veszteséget termelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.