Újabb rendkívüli EU-csúcsot hirdettek

Rendkívüli EU-csúcstalálkozót hív össze jövő szerdára az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke a menekültválság megvitatására. Donald Tusk a döntést Twitter-bejegyzésben közölte.
A rendkívüli csúcs Tusk bejelentése szerint szeptember 23-án, szerdán este 6 órakor kezdődik Brüsszelben. Az azt megelőző napon az uniós országok belügyminiszterei tanácskoznak Brüsszelben.

A belügyminiszterek három nappal ezelőtt már soron kívüli megbeszélést tartottak arról az európai bizottsági javaslatról, amely a korábban eldöntött 40 ezer főn felül további 120 ezer menekültnek a tagországok közötti, meghatározott kvóták szerinti szétosztására, a migrációs nyomásnak leginkább kitett tagállamok tehermentesítésére irányul.

A 40 ezer emberre vonatkozó májusi brüsszeli bizottsági javaslat kedvezményezettje Olaszország és Görögország, a mostani, 120 ezer menekültre vonatkozó indítványé pedig rajtuk kívül Magyarország lenne. A magyar kormány azonban ellenzi a kötelező kvótaelőírást, és azt sem akarja elfogadni, hogy frontországnak számítson ebben a kérdésben, mert érvelése szerint a magyar határra érkezők zöme először Görögországban lépett a schengeni övezet területére, az ottani hatóságoknak kellett volna őket regisztrálniuk.

Brüsszeli diplomáciai források szerint a jövő szerda este tartandó csúcstalálkozón átfogóbb, általánosabb jelleggel fogják megvitatni a menekültproblémát, és nem csupán arról lesz szó, felteszik-e a pontot valamilyen módon az i-re a belügyminiszterek asztalán fekvő, 120 ezer menekült elosztására vonatkozó indítvány sorsát illetően. Uniós körökben osztják az Angela Merkel német kancellár által korábban hangoztatott álláspontot, miszerint a csúcsvezetőknek arról kellene eszmét cserélniük, miként tudnak jobban együttműködni a menekültek kiindulási országaival, illetve a sok migráns számára a Nyugat-Európába vezető út első állomását jelentő Törökországgal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.