Belobrádek megtekintette azt az állandó kiállítást is, amely e nemzeti közösség szülőföldjéről, Csehország határvidékéről való kiűzésének, sok ártatlan tragikus sorsának állít emléket, majd pedig virágcsokrot helyezett el a helyiségben. Bernd Posselt, az SdL elnöke történelmi jelentőségűnek, a tényleges német-cseh megbékélés újabb mérföldkövének nevezte ezt az eseményt, ugyanis cseh kormánytag, de más prágai politikus sem járt még a székházukban.

Csehországban csaknem öt évtizedig tartotta magát az a hivatalos politikai álláspont, amely szerint a szudétanémetek Hitlerrel kollaboráltak, dicstelen szerepet játszottak Csehszlovákia 1939-es lerohanásában, ezért a Benes-dekrétumok alapján teljes joggal űzték el őket Németországba. Csupán a rendszerváltást követően jelenhettek meg néhány vidéki folyóiratban azok az óvatos vélemények, amelyek jóval árnyaltabb képet igyekeztek felvázolni, és konkrét tényekkel igazolták, hogy a több mint hárommilliónyi elhurcolt szudétanémet között antifasiszta szocdem párti személyek, a hitleri ideológiáját elutasító lelkészek is voltak.

És fokozatosan napvilágra kerültek olyan dokumentumok is, amelyek egyértelműen igazolták, hogy a szudétanémeteket a kollektív bűnösség elvét könyörtelenül alkalmazva, embertelen eszközökkel üldözték el a szülőföldjükről. Az erőltetett menetben cseh források szerint húszezren, német adatok alapján viszont ötször ennyien pusztultak el vagy ölték meg őket. A cikkek szerzőit hazaárulónak bélyegezték meg, felháborodott nyilatkozatok és ellencikkek tömkelege szólította fel őket, hogy inkább a nácik gaztetteivel foglalkozzanak, mert a csehek megtorlásait ezek a barbár megnyilvánulások váltották ki.

A valós események felderítésére vállalkozó történészek és oknyomozó publicisták munkáját nagyban segítette az 1997-ben aláírt közös megbékélési nyilatkozat, amelyben Németország felelősséget vállalt a náci bűntettekért, és a cseheknek okozott szenvedésekért, Csehország pedig sajnálkozását fejezte ki az ártatlanul meghurcolt szudétanémeteket ért jogtalanságok miatt. További jelentős előrelépést jelentett Petr Necas cseh miniszterelnök két és fél évvel ezelőtti beszéde a bajor parlamentben, ahol mélységes sajnálatát fejezte ki a számtalan embert ért jogtalanság és szenvedés miatt. „A csehek német honfitársainak elűzése hatalmas veszteség volt az akkori Csehszlovákiának, hiszen eltűnt a németek lakta térségekben kialakult színes, többnyelvű, multikulturális közeg” – jelentette ki vastapsot kiváltva Necas.

Lényegesen hozzájárul a fagyos légkör fokozatos feloldásához az SdL is, amelynek a közgyűlése nemrég módosította az alapszabályt. Kikerült az a tétel, hogy a szervezet egyik célja a haza visszaszerzése, valamint a szudétanémetektől elkobzott tulajdon visszaszolgáltatására, illetve az elkobzott tulajdon értéknek megfelelő értékű kárpótlásra vonatkozó jog érvényesítése.

Mindeközben egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak a felderített történelmi tények. Csehországban valóságos társadalmi sokkot okozott David Vondrácek Gyilkosság cseh módra (Zabíjení po česku) című, a prágai köztévében (CT) fő műsoridőben vetített dokumentumfilmje, amelyben ártatlanul kivégzett németek tragédiáját tárta fel egykori szemtanúk és döbbenetes amatőr felvételek révén.

A prágai rendező felkutatta és bemutatta azokat a filmkockákat is, amelyeket egy cseh asszony több mint hat évtizeden át rejtegetett, akinek az édesapja titokban, saját házuk ablakából örökítette meg német asszonyok és gyermekek agyonlövését.
Pavel Polák, a cseh közszolgálati rádió (CRo) és Klaus Brill, a Süddeutsche Zeitung munkatársa hosszas kutatás eredményeként derített fényt a Vörös Gárdaként elhíresült cseh szabadcsapat egyik gaztettére, amelyet 1945. júniusában az északnyugat-csehországi Podboranyban követtek el, ahol hetven ártatlan szudétanémetet mészároltak le. A szívszorító történetről egy időben számolt be a cseh közszolgálati rádió és a német újság.

Nemrég a morvaországi Jihlava melletti Dobronínban közös sírba temették el azt a tizenkét szudétanémetet, akikről csaknem hét évtized után után ismerték el a cseh hatóságok, hogy a második világháborút követően brutális gyilkosság áldozatai lettek.

A végtisztességet elvégző Dieter Lang német esperes – akit gyermekkorában, szüleivel együtt ugyancsak elűztek a szülőföldjéről – arra kérte a jelenlévőket, hogy a közös sírnál nyújtsanak baráti jobbot egymásnak, mert a másokra mutogatás sehova sem vezet. Megbékélés pedig csak ott válhat valóra, ahol előítéletek helyett a bizalom és a kölcsönös tisztelet légköre uralkodik.