A keddi bejelentés szerint a kisebb gerillacsoport, a Nemzeti Felszabadítási Front (FNL) is kész a béketárgyalásokra a kormány képviselőivel a fél évszázada tartó polgárháború befejezéséről. A puhatolózások állítólag már januárban megkezdődtek brazíliai és ecuadori helyszíneken, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az erősebb, nyolcezer fősre becsült gerillaszervezet, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) és a Santos-kabinet megbízottainak még 2012 végén kezdett tárgyalásai, ha lassan is, de haladnak Havannában. 

A FARC így május derekán az elnökválasztás első fordulójára egyoldalúan tűzszünetet hirdetett, mintegy jelezve, hogy Santost kívánják támogatni a kampányban fő riválisával, Oscar Ivan Zuluagával szemben. Most az eredetileg 1964-ben szerveződött, marxista és keresztényi alapokra hivatkozó FNL is hasonló módon üzent.

A majd 50 millió lakosú dél-amerikai ország választásra jogosultjainak szinte népszavazásként arról kell dönteniük vasárnap, hogy akarnak-e tárgyalni vagy sem a gerillákkal. Ez lett a vízválasztó a második fordulóba bejutott két jelölt között. A többi témában, így a gazdasági növekedés serkenetésében, a szegénység csökkentésében nincs érdemi különbség Santos és Zuluaga megnyilatkozásai között. Végül is mindketten a korábbi elnök, a keményvonalas jobboldali Alvaro Uribe szárnyai alól jöttek.

Santos védelmi miniszter volt, Zuluaga pedig a gazdasági tárcát irányította. Uribe kormánya dollármilliárdokat kapott a Plan Colombia keretében az Egyesült Államoktól mind a kábítószer-csempészet, mind a gerillák elleni fellépéshez. Az amerikai tanácsadók hírszerzési információkkal is segítettek, így történhetett meg például a FARC egyik, a határ ecuadori oldalán lévő bázisának lebombázása. Uribe igen feszült viszonyban volt Hugo Chávezzel és Rafael Correa ecuadori elnökkel is, ily módon részben elszigetelte Kolumbiát a többségében baloldali kormányzatú Dél-Amerikától. A gerillák elleni hadviselés viszont eredményes volt, a még a 90-es évek végén 15 ezer főre becsült FARC fegyvereseinek létszáma felére csökkent.

A mostani választási kampányban éles szóváltásokra került sor a televíziós és rádiós vitákban Santos és Zuluaga között. Ez utóbbi árulónak nevezte az elnököt, mert szakított elődje, tehát Uribe és egyben saját nézeteivel is, amit védelmi miniszterként képviselt. Ugyanis hajlandó volt béketárgyalásokba bocsátkozni a FARC vezetőivel, s normalizálta a viszonyt például Venezuelával is.
Santos valójában vékony pallón egyensúlyoz, amikor kiáll amellett, hogy egyszer s mindenkorra le kell zárni a sajátos háborút, amely a hatvanas évek óta napjainkig legalább 200 ezer életet követelt.

"Ön a háborút folytatni akarja, én be akarom fejezni" – mondta most hétfőn is a tévés vitában Zuluagának. Latin-Amerikában utolsónak Kolumbiában maradt fenn komoly tényezőként a gerilla, amely a kubai forradalom óta szinte mindenütt megjelent a rendkívül igazságtalan szociális szerkezet, illetve a diktatoriális kormányzási módszerek következtében. A vita Santos és Zuluaga között valójában arról folyik, hogy mennyi kompromisszum engedhető meg a megbékélés során.

Zuluaga szerint a bűnösöket, a gyilkosokat előbb meg kell büntetni. Ezért ő a béketárgyalások helyett a gerillák végleges fegyverletételét állítja feltételként, s majd csak a terroristák elítélése után merülhet fel, hogy a többi gerilla miként kapcsolódhatna be a közéletbe. A felvetés azért aktuális, mert a közép-amerikai Salvadorban éppen két hete iktatták be az ország elnökének Sanchez Cerént, aki kilencvenes évekig a közép-amerikai ország egyik gerillaparancsnoka volt. Más kérdés, hogy a salvadori megbékélést követően még több mint másfél évtizedig a jobboldal kormányzott.

Kolumbiában az utóbbi évtized gazdasági fejlődésének köszönhetően valamelyest csökkent a mélyszegénység – a lakosság 14 százalékát érinti – ám az ENSZ statisztikái szerint főleg vidéken, a parasztok felének nincs semmiféle társadalombiztosítása.
A baloldal inkább csak a fővárosban, Bogotában és néhány más nagyobb városban van jelen. A vidék változatlanul a feudális urak birtoka. Nem véletlen, hogy az elnökválasztás második fordulójába valójában két jobboldali jelölt jutott be, a különbség, hogy Santos centrista. A megfigyelők szerint a mérleg nyelvét a baloldali voksolók billenthetik a gerillaháború befejezését ígérő Santos javára, már ha elmennek választani, hiszen a május végi első fordulóban a részvétel nem haladta meg a 40 százalékot.