Kerry, az USA és Zarif, Irán külügyminisztere Bécsben Ronald Zak / Reuters

Abszurd momentum: Szaúd-Arábia külügyminisztere, Szaúd el-Fejszál herceg külön elrepült Bécsbe, hogy az Irán atomprogramjáról folytatott tárgyalások döntő, hétfői határideje előtt még egyszer jól amerikai kollégája, John Kerry fejébe vésse, melyek a szunnita iszlám kulcsállamának fő szempontjai a síita rivális, Teherán feltartóztatására. A két szövetséges találkozójára azonban nemhogy nem a Schönbrunnban, de a schwechati reptér betonján, a herceg ott leparkolt gépén került sor.

Az egyeztetés körülményei betekintést engednek abba, mekkora is az Irán nukleáris ambícióiról folytatott tárgyalások tétje, legalábbis a Közel-Kelet országai és lakói számára. A szaúdiaknál már csak az atomprogramban egzisztenciális, a létüket veszélyeztető fenyegetést látó izraeliek aggódnak jobban, „időzített bombától” tartva. Miután hétfőn, Bécsben világossá vált: nincsen megegyezés, és az iszlám köztársaság újabb bő fél év haladékot kap, Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő azt közölte, ez is azt bizonyítja, hogy a Teheránt sújtó nemzetközi szankciók elmélyítésére van szükség.

A régóta folyó, idén nyáron is megrekedt tárgyalások középpontjában az áll: hogyan lehet rábírni Iránt arra, hogy (mint egyébként állítja) atomprogramja legfeljebb békés, polgári célt szolgáljon, amihez a nemzetközi előírások fényében joga is van. Ezen kívül, mint erre most a The New York Times felhívta a figyelmet, a Nyugat ki nem mondott szándéka olyan irányba terelni ezt a programot, hogy a rejtett, a nemzetközi megfigyelők elől eldugott létesítmények se legyenek az iráni atombomba inkubátorai. Ez a lehetőség nemcsak Izraelt fenyegetné közvetlenül, de megbontaná a tágabban vett Közel-Kelet erőegyensúlyát is. Technikailag Irán urándúsítási kapacitása a fő kérdés, és a 20 százalék körüli dúsítási szint jelenti a kritikus értéket, amelyen felül gyorsan fegyverszintűnek tekintett hányadra fokozható a képesség. Már amennyiben Irán vezetése, amelyben nem az államelnöké, hanem a legfőbb vallási vezető, Ali Khamenei ajatollahé az utolsó szó, rábólint: Irán valóban atomfegyvert akar. Ő az ellenkezőjét hirdeti ennek, és elemzők szerint sem lépte eddig át a „vörös vonalat” az iszlám köztársaság, az 1979-es forradalom óta a Nyugat esküdt ellensége.

A globális diplomácia egyik fővárosának számító Bécsben folyó tárgyalásokon a nemzetközi közösséget a P5+1 országok, más néven a hatok képviselik; e csoportot az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó, vétójoggal is rendelkező tagja, valamint a technológiai kérdésekben jártas Németország alkotja. Elemzők az utóbbi időben a francia álláspont keménységére hívták fel a figyelmet. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Amerikában a külpolitikai kérdésekben inkább keményvonalas republikánusok veszik át januártól a demokratáktól immár a teljes kongresszust, miután három hete a szenátus felett is átvették az ellenőrzést. A szankcióktól sújtott Iránnak eközben nagy könnyebbséget jelent, hogy havi 700 millió dollár olajpénzhez jut.

– Nem lehetett dokumentumban rögzített áttörésre számítani; ne felejtsük el azt sem, hogy a tárgyalófelek már tíz éve birkóznak ezzel a kérdéssel. De a haladék örvendetes: arra utal, hogy haladást értek el, és belátták, sem az újabb szankciók, sem pedig ne adj’ isten a háború nem jelent megoldást. Ezek a lehetőségek költségesek, veszélyesek és a kitűzött célt sem szolgálják – mondja kérdésünkre telefonon Tampából az iráni-amerikai Mohsen Milani, az USA egyik legtöbbet idézett Irán-szakértője, a Dél-floridai Egyetem Stratégiai és Diplomáciai Központjának ügyvezető igazgatója.

Ő, „óvatos optimistaként” úgy látja: az újabb hét hónapos haladék hátulütője, hogy az amerikai és az iráni keményvonalasoknak ad muníciót. De közülük inkább Barack Obama amerikai elnök otthoni ellenfeleitől kell tartani, állítja. „Iráni oldalon ugyanis sokat jelent, hogy Khamenei ajatollah kiállt a nukleáris tárgyalások mellett” – mondta Milani.