Végső döntés a srebrenicai mészárosok ügyében

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-törvényszék (ICTY) ma hoz végső ítéletet annak az öt férfinak az ügyében, akiket a srebrenicai mészárlásban való részvétel miatt öt éve már elítéltek.

Az öt vádlottat 2010-ben ítélték el egyebek között népirtásért, ám a férfiak ártatlannak vallották magukat és fellebbeztek az ítélet ellen. A BBC szerint az életfogytiglani börtönre ítélt Vujadin Popovics, a szintén életfogytiglanra ítélt Ljubisa Beara, a 35 évre ítélt Drago Nikolics, a 19 évre ítélt Radivoge Miletics és a 13 évre ítélt Vinko Pandurevics a boszniai szerb hadsereg magas rangú tisztjei voltak a kilencvenes évek közepén. A vádlottak közül állítólag többen is egyenesen Ratko Mladicnak jelentettek, aki ellen szintén eljárás folyik Hágában.

Ügyvédeik szerint a háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-törvényszék öt éve téves ítéletet hozott, és az eljárás során több hiba is felmerült. A bírók a délelőtt folyamán döntik el, hogy helyt adnak-e a fellebbezésnek.

Az 1995-ös srebrenicai mészárlás során három nap alatt mintegy nyolcezer bosnyák fiúval és férfival végeztek a boszniai szerb csapatok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.