Szíriában is folytatódnak a harcok

Legalább tizenöt civil, köztük hat gyerek vesztette életét a kormányerők és a lázadók közötti összecsapásokban hétfőre virradó éjszaka az észak-szíriai Aleppóban - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű civil szervezet.

A csoport közölte, hogy értesüléseik szerint kilenc civil, köztük három gyerek halt meg a hadsereg akciójában, amelynek során robbanóanyagokkal töltött hordókat dobtak a felkelők által ellenőrzött Saar negyedre. A tájékoztatás szerint a bombázásban sokan megsebesültek.

Az ellenzéki fegyveresek eközben a kormányhű erők irányítása alatt álló egyik kerületet támadták, a tüzérségi lövedékek becsapódásának következtében hat ember, köztük három gyerek és egy nő vesztette életét.

A közel-keleti ország második legnagyobb városának és egyik legfontosabb gazdasági központjának számító Aleppóban mindennaposak a fegyveres erők és a felkelők közötti harcok. A megosztott város nyugati részét a hadsereg, a keleti felét pedig a kormány megdöntéséért harcoló lázadók ellenőrzik.

A szíriai közszolgálati televízió arról számolt be hétfőn, hogy Bassár el-Aszad elnök egy damaszkuszi mecsetben imádkozott hétfőn, a muzulmán böjti hónapot lezáró háromnapos ünnep, az íd al-fitr első napján. A csatorna által sugárzott felvételeken a mosolygó államfő vallási vezetők társaságában látható. Két héten belül ez volt az elnök második nyilvános szereplése.

A tévécsatorna arról nem tájékoztatott, hogy a rezsimet támogató erők hatalmas veszteségeket szenvedtek el az utóbbi tíz nap során, az OSDH információi szerint ezen időszak alatt nagyjából 1240 fegyveresük vesztette életét Szíria északi részén.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 170 ezret - írja a hirado.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.