„A szegény országok leszólták, az antiglobalisták tüntettek ellene, a G20-ak londoni csúcstalálkozóján Gordon Brown brit miniszterelnök halottnak nyilvánította. De tényleg megbukott a washingtoni konszenzus?” – tette fel a kérdést a Washington Post John Williamson brit közgazdásznak, aki 1989-ben tíz pontban foglalta össze azokat a gazdaságpolitikai irányelveket, amelyeket a fejlett országok és a nemzetközi pénzügyi szervezetek javasoltak a válságban lévő latin-amerikai államoknak. A legfontosabbak: a privatizáció, a dereguláció, a költségvetési kiadások csökkentése és az infláció leszorítása.

Az instant kapitalizmusnak a volt szocialista országok átalakítása során is alkalmazott receptjét már kezdettől fogva heves bírálatok érték. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint a washingtoni konszenzus piaci fundamentalista elvei csak a fejlődő gazdaságokat kizsákmányoló fejlett országok érdekeit szolgálják. A gazdasági válság kirobbanása óta pedig egyre többen állítják, hogy a neoliberális gazdaságpolitika megbukott. A szintén Nobel-díjas közgazdász Amartya Sen és Ulrich Beck német szociológus szerint a válság bebizonyította, hogy a dereguláció és az állami szerepvállalás csökkenése ellehetetleníti a szabadpiac működését. Gideon Rachman, a Financial Times kolumnistája is hasonló szellemben érvelt, és Eric Hobsbawm, a tekintélyes brit marxista történész is a neoliberális doktrína végéről írt.

Williamson szerint túlzók a washingtoni konszenzus halálával kapcsolatos hírek. A brit közgazdász elismeri, hogy a neoliberális gazdaságpolitika csődöt mondott, de állítja, hogy az általa megfogalmazott alapelvek nem azonosak a neoliberalizmussal. Sőt, azok a javaslatok, amelyekkel az elmúlt hónapokban a világ vezető politikusai és közgazdászai álltak elő a válság kezelése érdekében, többnyire összhangban vannak az ő tíz pontjával. A védővámok eltörlése, a fiskális szigor és a szabadpiac a globális válság kezelésében is elengedhetetlen.

Még Williamson sem vitatja azonban, hogy a világ jelentősen megváltozott 1989 óta. 1989-ben még azt írta, hogy alig van közgazdász, aki a keynesi alapelveket képviselné. Most viszont már arról beszél, hogy a gazdasági válsággal lezárult a konzervatív gazdaságpolitikai ciklus, és visszatértünk a keynesiánus intervencionizmushoz, amely az állami szerepvállalás növekedésével fog járni. Ekörül pedig Washingtonban is konszenzus van kialakulóban.