Új polgárháborútól féltik Libanont

A közel-keleti ország az 1975 és 1990 közötti konfliktus után újra ismét véres felekezetközi harcok helyszíne lehet. Szaúd-Arábiának hárommilliárd dolláros álláspontja van.

Hárommilliárd dolláros katonai segéllyel lepte meg Szaúd-Arábia Libanont, mindössze két nappal azután, hogy Bejrútban merénylet végzett Mohamed Satah volt pénzügyminiszterrel. A szunnita monarchia ajándékáról vasárnap Michel Szulejmán libanoni elnök tett bejelentést a televízióban. Elmondása szerint a pénzből országa francia fegyvereket akar venni, és ez lesz az egyik kiemelt témája azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket Francois Hollande-dal folytat a francia elnök közelgő bejrúti látogatásán.

A segélynek – illetve a belőle vásárolt francia fegyvereknek – akár döntő szerepük is lehet abban, hogy Libanon ne süllyedjen vissza egy, az 1990-ben véget ért tizenöt éves polgárháborút idéző helyzetbe. A közel-keleti országot sokan a szunniták és a síiták felekezetközi villongásainak az elfajulásától, új polgárháborútól féltik. A szomszéd Szíriában közel három éve tartó forradalom a libanoni társadalmat is élesen megosztja a felekezetközi határok mentén. Amíg a síiták Bassár el-Aszad szír elnök alavita rezsimjét támogatják – az alaviták a síitizmus egyik oldalhajtásának a képviselői –, a szunniták az Aszad-ellenes felkelők oldalán állnak. Emiatt Libanonban egyre nőnek a felekezetközi ellentétek, és egyre több az összetűzés a síiták és a szunniták között, nem is beszélve a különféle merényletekről. Az erőszakhullámnak Satah meggyilkolása csak a legutóbbi epizódja volt. Novemberben Irán bejrúti nagykövetségénél robbant fel két pokolgép, huszonhárom embert ölve meg.

Ami Satahot illeti, a szunnita politikusról azt suttogják, hogy a merénylőknek a miniszterelnöki szék várományosát sikerült eltenniük láb alól. A politikus Szaad Hariri exkormányfő egyik közeli tanácsadója és a Szíria-ellenes kiállásáról ismert koalíció, a Március 14. Szövetség egyik vezéralakja volt. Az Aszad-rezsim mérsékelt hangú, de kíméletlen kritikusaként ismerték. Korábban Libanon amerikai nagyköveti tisztségét is betöltötte.

Bár Satah meggyilkolása a megfigyelők szerint önmagában nem elég ahhoz, hogy robbanjon a síiták és a szunniták közötti feszültség, a politikus vasárnapi temetése a szélsőséges síita szervezet, a Hezbollah elleni tiltakozássá fajult. Satahot a gyászolók a „Hezbollah Allah ellensége!” kiáltásokkal kísérték az utolsó útjára. A merényletért senki nem vállalta a felelősséget. A Hezbollah frappánsan csak annyit mondott, hogy „bűn volt” végezni a politikussal, akit egyébként a 2005-ben meggyilkolt néhai miniszterelnök, Rafik Hariri mellett helyeztek örök nyugalomra.

A Hezbollah egyébként az a szervezet, amelynek most valószínűleg a legkevésbé tetszik, hogy a libanoni hadsereg hárommilliárd szaúdi dollárból szerezhet be fegyvereket. Az 1990-ben véget ért polgárháború után Libanonban ugyanis a Hezbollah volt az egyedüli, amely nem adta át a fegyvereit arra hivatkozva, hogy Izraeltől akarja megvédeni velük az országot. A Hezbollahban sokan a síita Irán és Szíria meghosszabbított kezét látják, ami többé-kevésbé tény: a szervezet egységei Aszad hadserege mellett harcolnak a szír ellenzéki erők ellen. És ezen a segítségen sok múlik: a nyáron a rezsim a Hezbollah nélkül nem tudta volna visszafoglalni a két ország határán fekvő stratégiai jelentőségű várost. Ezzel az ellenzéki erőket az egyik fő utánpótlásvonaltól sikerült elvágni.

A folyamatos kormányválsággal küszködő, Szíria árnyékába szorult Libanon politikai berendezkedése a patikamérlegen kimért felekezeti egyensúlyra épül. Az elnök – jelenleg Szulejmán – rendre maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita, a házelnök pedig síita. Szaad Hariri kormányát 2011-ben éppen a Hezbollah buktatta meg.

Satah temetése vasárnap Bejrútban. Patikamérlegen mért egyensúly
REFILE - CORRECTING BYLINE Friends of 16-year-old Mohammed Chaar, who was killed along with Lebanon's former Finance Minister Mohamad Chatah in a bomb blast on Friday, hold his coffin during his funeral at the Khashiqjy Mosque in Beirut December 29, 2013. REUTERS/Mohamed Azakir (LEBANON - Tags: POLITICS CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.