Új frakcióvezetőjük van a liberálisoknak az ET-ben Eörsi helyett

Anne Brasseur luxemburgi képviselő személyében új vezetőt választott kedden az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének liberális frakciója a csoportot hét éve irányító Eörsi Mátyás helyett.

Eörsi az MTI-nek elmondta: ő maga kérte, hogy hozzák előre az egyébként jövő januárban esedékes szavazást a tisztújításról. Ennek az volt az oka, hogy azzal számol, a következő magyarországi parlamenti választások nyomán ő már nem lesz képviselő, így nem is lehetne tagja a magyar ET-delegációnak. A strasbourgi székhelyű összeurópai intézmény parlamenti közgyűlése ugyanis a tagországok törvényhozásainak képviselőiből áll össze.

A politikus, aki 2002 óta volt választott vezetője az ET mintegy száztagú liberális frakciójának, úgy fogalmazott, hogy ez a megbízatása volt politikai pályafutásának csúcsa, nem a külügyi államtitkárság.

"Jól együtt tudtam működni a néppártiakkal és a szocialistákkal  is" - mondta az MTI-nek, hozzátéve: szerette volna, ha ez a  Strasbourgban tapasztalt politikai kultúra gyökeret ver Magyarországon is.

Ugyanezen a napon Eörsi az ET parlamenti közgyűlésének plenáris ülésén a belga kereszténydemokrata Luc Van den Brandéval együtt társ-jelentéstevője volt annak az előterjesztésnek, amely a bő egy évvel ezelőtti orosz-grúz háború utáni helyzetet tekintette át.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.