Új fényképek Kim Dzsong Ilről

Kim Dzsong Ilről készült új fényképek közzétételével próbálták bizonyítani pénteken Észak-Koreában, hogy a kommunista ország vezetője kézben tartja az országot.

A képeken Kim egy faluban és egy csirkefarmon látható télikabátban és napszemüvegben, több helyi tisztviselő társaságában.

Hónapok óta folynak a találgatások a 66 éves Kim egészségi állapotáról, augusztusban állítólag agyvérzésen esett át. Elemzők szerint már egyre több észak-koreai is hallott a „kedves vezető” feltételezett betegségéről, annak ellenére, hogy a külvilágtól elzárt ország hivatalos médiájában egyáltalán nem jelennek meg hírek a vezető egészségi állapotáról.

A Kim Dzsong Ilt ábrázoló képek közzétételével Észak-Korea saját állampolgárainak és a külvilágnak is azt üzeni, hogy az első számú vezető képes irányítani az országot, és nincsenek belső viszályok az államvezetésben. A hírek szerint Kim népes kísérettel, sokat utazik az országban, és egyre több eseményen vesz részt. A héten nyilvánosságra került egy dátummal és Kim aláírásával ellátott dokumentum is, de nem lehet tudni, hogy a fotók valójában mikor készültek, így nem létezik olyan felvétel, amely ténylegesen bizonyítaná, hogy Kim jelenleg jó egészségnek örvend.

Egy francia idegsebész, akiről úgy tudni, hogy az észak-koreai vezető kezelőorvosa, elmondta a Le Figaro című francia lapnak, hogy Kim valóban agyvérzésen esett át, de nem kellett rajta műtétet végrehajtani, és már jobban van. Francois-Xavier Roux úgy véli, hogy a közelmúltban közzétett fényképek hitelesek lehetnek, de az orvosi titoktartásra és államtitkokra hivatkozva nem akart többet elárulni.

Kim Jong-il (3-ik balról) a KCNA észak-koreai hírügynökség  által, december 12-én közreadott képen
Kim Jong-il (3-ik balról) a KCNA észak-koreai hírügynökség által, december 12-én közreadott képen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.