Új szankciók Oroszország ellen

Barack Obama szerint a gyenge orosz gazdaság még gyengébb lesz.

Az orosz energetikai, hadiipari és pénzügyi szektort érintő amerikai szankciókat jelentett be kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

Az elnök a gazdasági büntetőintézkedések meghozatalát azzal indokolta, hogy Oroszország továbbra sem működik együtt az ukrán válság rendezésében, mi több, tovább támogatja a szeparatistákat, tüzérséggel löveti az ukrán kormányerők állásait és csapatokat vont össze a két ország határán. Kitért arra, hogy Moszkva mindezidáig nem működött együtt a Kelet-Ukrajna felet lelőtt maláj utasszállító pusztulásának kivizsgálásában sem.

„Oroszország ma ismételten elszigeteli magát a nemzetközi közösségtől, visszavetne több évtizednyi valódi haladást" - hangoztatta Obama. „Ennek nem kellene így lenni. Ezt a választást Oroszország és Putyin elnök hozta meg" - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy nem új hidegháborúról van szó, hanem nagyon konkrét intézkedésekről, amelyeket az váltott ki, hogy Oroszország nem ismeri el Ukrajna jogát saját útjának megválasztására. Utalva a szankciókra vonatkozó korábbi figyelmeztetésekre hangsúlyozta: A mai nap emlékeztető arra, hogy az Egyesült Államok komolyan gondolja, amit mond.

Obama közölte, hogy egyebek között leállítják egyes energiaipari termékek és technológiák oroszországi exportját, újabb bankokat és hadiipari vállalatokat sújtottak szankciókkal, valamint felfüggesztik az Oroszországba irányuló amerikai kivitel és az ott megvalósítandó fejlesztések hitelezését. Szavai szerint a büntetőintézkedések erős hatással lesznek majd az orosz gazdaságra, mert azokat összehangolták az eddigi legjelentősebb európai szankciókkal. A gyenge orosz gazdaság még gyengébb lesz – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és az uniós országok vezetői szerint az ukrajnai válságot diplomáciai eszközükkel kell megoldani.

Jen Psaki az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden üdvözölte Európa, a G7-csoport és a transzatlanti közösség eltökéltségét, hogy erőteljes válaszlépéseket tegyen a "folytatódó és erősödő orosz agresszióval szemben".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.