Új lendülettel támad a Boko Haram

A nigériai iszlamista szélsőséges szervezet tagjai szombat reggel lerohánták az északkeleti Gombét.
A Boko Haram terrorszervezet több száz, erősen felfegyverzett harcosa tört be a városba helyi idő szerint reggel 8 óra körül, miután elfoglalták a Gombe peremén fekvő katonai ellenőrzőpontot.

A városban azóta szüntelen a fegyverropogás és robbanások hallatszódnak. A szélsőségesek egy rendőrőrsöt is felgyújtottak. A Reuters szerint a katonák elmenekültek az iszlamisták elől.

Helyszíni jelentésdek szerint a város lakosságán pánik lett úrra, sokan a környező hegyekbe menekültek, mások bezárkóztak az otthonukba.

A helyiek szerint Gombe fölött többször is átrepült egy katonai repülőgép, a fegyveres erők azonban egyelőre nem avatkoztak be. A hadsereg egyelőre nem kommentálta a történteket.

A Boko Haram az elmúlt hónapokban több várost és falut foglalt el Nigéria többségében muszlimok lakta északkeleti részén, ahol a saríán (iszlám törvénykezés) alapuló iszlám államot akar létrehozni. Hivatalos adatok szerint 2009 óta a terrorcsoport több mint 13 ezer ember halálát okozta az afrikai országban.

Nigéria, valamint Csád, Kamerun, Niger és Benin nemrégiben abban állapodott meg, hogy 8700 fős közös regionális erőt állít ki a Boko Haram elleni harcra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.