Új botrány a New Jersey-i kormányzó körül

Még egy botrány fenyegeti a republikánusok egyik lehetséges 2016-os elnökjelöltjét. Chris Christie és hivatala ellen ismét egy hídügyben indult vizsgálat, ezúttal annak gyanúja miatt, hogy megsérthették a szövetségi értékpapír-törvényt, amikor nem az állam büdzséjéből, hanem New York és New Jersey Kikötői Hatóságának költségvetéséből újíttattak fel egy hidat.

Christie ellen januárban azért indult el az első vizsgálat, mert a hivatala politikai bosszúból, előzetes bejelentés nélkül lezáratta a New Jerseyből a Hudson folyón át New Yorkba vezető, rendkívül forgalmas George Washington híd több sávját, közlekedési káoszt okozva ezzel Fort Lee városban.

A belső vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a kormányzó ártatlan az ügyben, a szövetségi nyomozás azonban még tart. A közvélemény-kutatások szerint a hídlezárás megrendítette Christie éllovasi pozícióját a Republikánus Párt potenciális elnökjelölt-aspiránsai között.

Az új nyomozás a Jersey City és Newark között a Passaic és a Hackensack folyón, valamint a köztük lévő Kearny Point félszigeten átívelő Pulaski Skyway elnevezésű híd 1,8 milliárd dollárból elvégzett felújítására összpontosít. Christie kormányzó elérte, hogy New York és New Jersey Kikötői Hatósága azt a pénzt fordította a híd felújítására, amelyet egy, a Hudson folyó alatti vasúti alagút New Jersey-i szakaszára fordítottak volna.

Mivel a Pulaski Skyway teljes egészében New Jersey állam, nem pedig a regionális infrastruktúráért felelős kikötői hatóság tulajdona, ez utóbbi a vonatkozó törvény szerint nem költhetett volna a hídra. A hatóság ezt az "akadályt" arra hivatkozva próbálta átlépni, hogy a munkálatokat egy olyan hídon végezték el, amely fontos a Hudson alatti Lincoln-alagút megközelítése szempontjából - holott a kettő nem áll közvetlen összeköttetésben.

Az ügyészség a New York államban érvényes, úgynevezett Martin-törvény alapján vádat emelhet a kikötői hatóság tulajdonosainak félrevezetése miatt. Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) az ügyben külön eljárást is kezdeményezhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.