Új befogadóközpont Szerbia és Montenegró határán

Újabb ideiglenes befogadóközpont nyílik a szerb-macedón határ közelében, alig 28 kilométerre északra Presevótól - jelentette ki vasárnap Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter.

A presevói befogadóközpontban tett látogatásakor a tárcavezető azt is bejelentette, hogy azt a központot is kibővítik, és mindkét helyen lehetőség lesz a regisztráció mellett pihenésre, valamint orvosi ellátást is biztosítanak.

Aleksandar Vulin azt is elmondta, hogy eddig 700 bűnvádi feljelentést tettek azok ellen, akik valamilyen módon visszaéltek a migránsválsággal - például embereket csempésztek át a határon -, több mint ezer embert fogtak el, valamint 450 járművet foglaltak le.

Hozzátette, hogy Szerbia továbbra is segíteni fogja azokat a többségében közel-keleti migránsokat, akik az országba érkeznek, arra viszont nincs befolyása, hogy hányan jönnek, illetve hányan mennek el. "Akár ötezren, akár háromezren, akár ötszázan jönnek egy nap, annak egyáltalán semmi köze nincs Szerbiához" - fogalmazott, majd hozzátette, hogy az ezer ember befogadására alkalmas magyarkanizsai pihenőhelyen összesen 70 ezren haladtak át, most viszont már senki nincs ott, és ez sem Szerbiától függ.

Vladimir Cucic szerb menekültügyi biztos vasárnap reggel arról beszélt a közszolgálati televízióban, hogy nem épülnek újabb, állandó befogadóközpontok Szerbiában, hanem használaton kívüli épületeket alakítanak át olyan központokká, ahol a téli, hideg, csapadékos idő esetén is elszállásolhatók lesznek az emberek. Körülbelül háromezer olyan objektum van, amely alkalmas lehet az átalakításra - tette hozzá a menekültügyi biztos. Vladimir Cucic információit Aleksandar Vulin is megerősítette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.