„Ugyanolyan kötelező lesz a zöld félhold, mint egykor a sárga csillag?”

Állásfoglalásban tiltakoztak a Szlovákiában élő muszlimok, valamint az ott tevékenykedő Iszlám Alapítvány képviselői Robert Fico kijelentései ellen.

A szlovák kormányfő a TA 3 hírtévé politikai vitaműsorában közölte, hogy mivel a párizsi terrorcselekmények elkövetői között migránsok is voltak, múlt szombattól minden egyes Szlovákiában élő muzulmánt és más gyanús személyt megfigyelnek, ellenőrzik minden lépésüket. Ugyancsak megszigorították az atomerőművek, továbbá a bősi vízerőmű őrzését, valamint a sport- és más rendezvények rendőri felügyeletét.

„Robert Fico ezzel a megnyilvánulásával nyilvánosan lerombolta a demokratikus és szabad Szlovákiáról élő mítoszt, hiszen bevallotta, hogy a Nagy Testvér állandóan figyel minket. Méghozzá jogerős bírói vagy rendőri vádemelés nélkül. Ma a muszlimokkal teszi ezt, akiket kivétel nélkül biztonsági kockázatnak tart, nem lát különbséget szélsőséges és békés emberek között, holnap más vallási, politikai vagy máskéntgondolkodó csoport következhet. Vajon a kormányfő megelégszik a monitorozással, vagy fel kell készülnünk arra is, hogy rövidesen kötelező lesz zöld félholdat kitűznünk, mint egykor a zsidóknak a sárga csillagot?" - olvasható a közleményben, amelyet a kormányhivatal megkeresésünkre nem volt hajlandó kommentálni.

Marián Majer szerint a szlovák miniszterelnök már a jövő márciusi parlamenti választásokra gondol és a polgárok természetes aggodalmával visszaélve hangoskodik és igyekszik minél több szavazatot szerezni. "Meggondolatlan kijelentéseivel viszont Szlovákiában is radikalizálhatja a közvéleményt, a szélsőségeseket pedig akár a menekülttáborok és befogadó állomások elleni erőszakos megnyilvánulásokra is hergelheti" - vélekedett a pozsonyi politikai elemző.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.