Megverték és megalázták a menekülteket a rendőrök

Súlyosan bántalmaztak több menekültet is a rendőrségi őrizet alatt Hannoverben. A gyanú szerint egy megbilincselt muzulmán fiatalembert megvertek, egy másikat pedig sertéshússal etettek meg, és ezekkel az esetekkel még nyilvánosan el is dicsekedtek a rendőrök.

A két eset a hannoveri központi vonatállomás rendőrőrsén történt az elmúlt egy évben. Hivatalosan két tisztet gyanúsítottak meg eddig azzal, hogy részt vettek az őrizetesek megalázásában és bántalmazásában, de több elkövető és több áldozat is lehet. A részletekre majd a nyomozás derít fényt. Az ügyben a bántalmazottak feljelentése nyomán házkutatást is tartottak. Az egyik gyanúsított otthonának udvarán illegálisan tartott fegyvert találtak.

Az egyik alkalommal egy 19 éves afgán menekültet vertek meg, amikor a férfi már bilincsben volt. Az esetekről fényképek és szöveges üzenetek is születtek, melyeket az egyik gyanúsított osztott meg a WhatsApp nevű mobilos alkalmazás segítségével, és egy kollégájának küldte át.

A cinikus hangvételű kommentár szerint „Allah egyik ajándékát” megbilincselték, majd a földre lökték, amitől „úgy visított, mint egy disznó”. Az ügyet nyilvánosságra hozó NRD szerint a 19 éves afgán menekültet tavaly márciusban tartóztatták fel a hannoveri főpályaudvaron, mivel jegy nélkül utazott egy regionális gyorsvonaton. A fiatalembernél kis mennyiségű marihuánát is találtak, ezért őrizetbe vették. A bántalmazást megörökítő kép már az őrsön készült.

A másik ügy áldozata egy szintén 19 éves marokkói férfi, akit tavaly szeptemberben arra kényszerítettek, hogy sertéshúst egyen a földről. Őt is megbilincselték, majd megverték. Ezt a bántalmazást is lefotózták, és szöveges üzenettel együtt továbbküldték – méghozzá egy magasabb beosztású tisztnek.

A német szövetségi rendőrség elutasította, hogy a konkrét gyanúsításokkal kapcsolatban nyilatkozzon, mivel a vizsgálat folyamatban van, de a rendőrség alsó-szászországi elnöke, Ulf Küch a Bild német bulvárlapnak elmondta: ha a vádak beigazolódnak, akkor a gyanúsítottak a legsúlyosabb bűnt követték el, amit csak rendőr tehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.