Udvari Bolond támadt a WikiLeaksre

Egy hacker bénította meg vasárnap a Wikileaks-et, röviddel azután, hogy az oknyomozó portál megkezdte több százezer oldal titkos amerikai diplomáciai sürgöny közreadását - jelentette hétfőn a CNN.

A The Jester (az Udvari Bolond) álnevet használó ismeretlen a jó ügyek mellett kiálló "hacktivistának" tartja magát. A WikiLeaks elleni támadást azzal indokolta, hogy a portál „veszélybe próbálja sodorni katonáink életét, javainkat és külkapcsolatainkat”.  A hacker rendszerint iszlamista weboldalakat támad meg, és egy-egy „sikeres" akció után a "Tango Down" bejelentést szokta közölni a Twitter közösségi portálon, ami a különleges erők szóhasználatában egy terrorista megsemmisítését jelenti. Az elmúlt napokban olyan internetes oldalakat tört fel, amelyek célja az amerikai és az európai ifjú muszlimok radikalizálása.

Az Udvari Bolond a saját bevallása szerint egy „meglehetősen híres" katonai alakulat veteránja, azt ugyanakkor szándékosan nem árulta el, hogy mely ország haderejében szolgált. Annyit azonban sejteni engedett, hogy feladata a különleges egységek támogatása volt és hogy Afganisztánban és az ország környékén is megfordult. „Felbosszantotta"  WikiLeaks szeptemberi bejelentése, hogy különleges biztosítást készíttetett a portál elleni betörések megakadályozására, s ezért munkához látott.

Miko Hypponen, az F-Secure komputerbiztonsági cég szakértője a CNN-nek megerősítette: valóban az Udvari Bolond állhat a vasárnapi hackertámadás mögött. Kristinn Hrafnsson, a WikiLeaks szóvivője megerősítette, hogy a portál vasárnap több órára használhatatlanná vált

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.