Twitteren kerestek munkatársat az olasz miniszterek

Twitter-üzenetben adott fel álláshirdetést a római kormány két minisztere, a twitterezők mégsem voltak elégedettek a modern technológia kínálta lehetőséggel.

Két helyre keres munkatársat saját kabinetjében Franco Barca közgazdász, tavaly november óta az olasz kormány területi kohéziós minisztere. Az álláslehetőséget a Monti-kormány tagja az Olaszországban is egyre elterjedtebb mikroblog-szolgáltatás segítségével közölte. Gyorsbejegyzésben vázolta, milyen végzettség és szakmai hozzáértés szükséges a jelentkezéshez.

De Barca nem az első volt, aki Twitteren adott fel olasz minisztériumi álláshirdetést. Kollégája, Francesco Profumo oktatási miniszter szintén így bővítette közeli munkatársainak csapatát. A Profumo neve alatt megjelent Twitter-üzenet a lényeget tartalmazta: negyven évnél fiatalabb diplomás jelentkezzen. A munkakör leírását a Twitteren használt angol rövidítések tartalmazták.

Azt még nem tudni, hányan jelentkeztek, és ki szerezte meg az állást, de az olasz sajtó értesülései szerint az álláshirdetéseket Twitteren olvasók nem reagáltak pozitívan. Kiderítették ugyanis, hogy az oktatási minisztériumban két junior és négy senior beosztású munkatárs felvételét tervezték évi bruttó 24 és 48 ezer euróért, a kohézióért illetékes minisztériumban pedig évi bruttó huszonhétezerért. „Ha az adót levonjuk belőle, nettó ezerháromszáz euró marad (390 ezer forint). Milyen az a harminc év feletti diplomás, akinek ilyen keveset akarnak fizetni a miniszter munkatársaként?" - kérdezték a twitterezők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.