Tűzoltásra készülhetnek a konzervatívok

Az exit pollok szerint ugyan abszolút többséget szerzett a konzervatív spanyol Néppárt a vasárnap rendezett parlamenti választásokon, de nemhogy száz nap, hanem egy hét türelmi időt sem kap Európától és a pénzpiacoktól.

José Maria Aznar 2000-es győzelmét ismételte meg a spanyol Néppárt a vasárnap rendezett spanyolországi parlamenti választásokon: a végeredményhez közeli állás szerint a Néppárt a szavazatok 44 százalékával a mandátumok abszolút többségét szerezte meg, az eddig kormányon lévő szocialistákra pedig 29 százalék voksolt.

– Készen állok arra, hogy a spanyol társadalmat szolgáljam. De nem lesz egyszerű a következő néhány év – mondta Mariano Rajoy, a konzervatívok vezére, miután tegnap a spanyol és a nemzetközi sajtó kamerái előtt leadta a szavazatát. A szavazóhelyiség előtt néhányan már Presidente felkiáltással üdvözölték (a kormányfőt illetik ezzel a titulussal a spanyolok). Ellenfele, a szocialista Alfredo Perez Rubalcaba arra emlékeztette honfitársait, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni, mert az ország jövője szempontjából alapvető fontosságú döntések születnek majd az elkövetkező négy évben.

A spanyol parlamenti választás meglehetősen apatikus légkörben zajlott, a részvétel délután elmaradt a 2008-as szinttől is. A kiábrándultak, a korábban a madridi Puerta del Sol elfoglalásáról híressé vált felháborodottak egy része már jelezte, hogy üres papírral fog szavazni, mások – főképp a szocialista szimpatizánsok közül – a kisebb pártokra vagy az exkommunista Egyesült Baloldalra készültek voksolni, hogy így jelezzék elégedetlenségüket.

Egyedül Baszkföldön uralkodott ünnepi hangulat, mert ez volt az első olyan választás, amely már nem az ETA baszk terrorszervezet fenyegetésének árnyékában zajlott.

Az új kormány előtt hatalmas kihívások állnak majd: Spanyolország az elmúlt 15 év legrosszabb gazdasági mutatóit produkálja, a múlt héten történelmi szintre emelkedett az államkötvények kockázati felára, a munkanélküliség ötmillió embert érint, és 800 ezren vesztették el otthonaikat, mert nem tudták fizetni a lakáshiteleiket.

Az új kormánynak nemhogy száz nap türelmi idő nem jut, hanem lehetőleg már a jövő héten – vagyis még a hivatalos beiktatása előtt – meg kell kezdenie az informális bizalomerősítést Európában és a pénzpiacok előtt.

Mariano Rajoy híveinek integet, miután leadta szavazatát. Vezényelni nem lesz egyszerű
Spain's opposition centre-right People's Party (Partido Popular) leader Mariano Rajoy waves after casting his vote during a general election in Madrid November 20, 2011. Spaniards voted in a parliamentary election on Sunday that was expected to throw out the ruling Socialists and bring in a new centre-right government to tackle the country's dire economic situation. REUTERS/Juan Medina (SPAIN - Tags: POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.