Túszul ejtett EBESZ-megfigyelőkkel zsarolják Ukrajnát

Ők jelentik a garanciát arra, hogy a Luganszk megyei Szeverodonyeckben nem lesznek „antiterrorista” hadműveletek..
A Luhanszk megyei Szeverodonyeckben tartják fogva az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) két megfigyelői csoportjának a tagjait a Moszkva-barát fegyveresek. „Tudomásom szerint az EBESZ elfogott csoportjai Szeverodonyeck városában vannak. Ez (az elfogásuk) tisztán válaszlépés volt, mert az ott lévő missziótagok jelentenek garanciát arra, hogy a városban nem lesznek hadműveletek" - idézte a szeparatisták egyik vezetőjét, Andrij Purhint vasárnapra virradóra a Novosztyi Donbasza című donyecki hírportál.

Az EBESZ egyik, négytagú megfigyelő csoportjával május 26-án szakadt meg a kapcsolat, és holléte azóta ismeretlen. A missziónak egy svájci, egy dán, egy észt és egy török megfigyelő a tagja.

A szervezet négy napra rá, május 30-án azt közölte, hogy előző napon Kelet-Ukrajnában eltűnt még egy csoportja, amely ugyancsak négy főből és egy ukrán tolmácsból állt. Az EBESZ tájékoztatása szerint a megfigyelők két autóval utaztak, amikor fegyveres szakadárok feltartóztatták őket a Luhanszktól mintegy 100 kilométerre lévő Szeverodonyeck városában.

Az UNIAN hírügynökség azt írta vasárnap, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) fényt derített arra, hogy orosz kozákok látják el fegyverekkel a kelet-ukrajnai szepratistákat, és ugyancsak nekik van közük az utóbbi EBESZ-misszió elrablásához. Az SZBU egy lehallgatott telefonbeszélgetés alapján állította ezt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.