Tüntetők foglalták el a leszállópályát

Nem tudtak leszállni a nyugat-afrikai államfők Mali fővárosának, Bamakónak a repülőterén. A leszállópályát tüntetők foglalták el, akik a múlt heti puccsot vezető Amadou Sanogo kapitányt támogatták, és a külföldi befolyás ellen protestáltak.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (Ecowas) delegációja azért utazott Maliba, hogy beszéljen a múlt heti puccsot vezető katonatisztekkel. A gépnek azonban vissza kellett fordulnia, mivel a bamakói leszállópályát tüntetők foglalták el. Elefántcsontpart elnökségének szóvivője szerint az államfők és a puccsot vezetők Abidjan repülőterén találkoznak majd.

A delegációt az elefántcsontparti elnök, Alassane Ouattara vezette, aki jelenleg az Ecowas elnöke. Elefántcsontpart afrikai integrációért felelős minisztere, Adama Bictogo azt mondta, hogy biztonsági okok miatt halasztották el a találkozót, szerinte körülbelül száz tüntető volt a leszállópályán.

A katonai junta mellett tüntetők a külföldi beavatkozás ellen tiltakoztak. Elemzők szerint a békítő delegáció Maliba érkezése ugyanis azt sugallhatta, hogy az Ecowas akár erőszakot is fog alkalmazni, ha a puccs vezetője, Amadou Sanogo kapitány nem engedelmeskedik nekik.

Ouattara elnök szerdán azt mondta, hogy a demokráciát nem szabad feladni Maliban, ezért fontos, hogy a demokratikus intézményeket azonnal visszaállítsák. A puccs vezetői egyébként bemutattak egy új alkotmánytervezetet, és választást akarnak kiírni, amelyen a puccsban részt vevők nem indulhatnának.

Az elűzött Amadou Toumani Toure elnök még az országban van, és kijelentette, hogy itt nem az ő személye számít, hanem a demokrácia és az intézmények, ezért minél hamarabb kiutat kell találni a válságból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.