A cseh elnök mikrofont is adott az ellene tüntetőknek

Tiltakozó transzparensekkel, kifütyüléssel, és bekiabálásokkal fogadták az észak-morvaországi Opavában a vidéki körúton levő Milos Zeman államfőt.
„Orosz svábbogár, a ruszkik kiszolgálója!" kiabálták többen, néhányan pedig „Szégyelljük, hogy ilyen elnökünk van!" feliratot tartottak a magasba.

A rendőrség igazoltatta őket, kettőt közülük előállítottak és elszállítottak a közeli rendőrőrsre, állításuk szerint azért, mert nem volt náluk a személyi igazolványuk. Az elnök azzal nyugtatta a biztonságiakat, hogy a hangoskodókat el kell viselni, szólásszabadság van, ilyen a demokrácia, majd odaszólt a fiatalokhoz, hogy jöjjenek fel az emelvényre, s még hangosabban, szemtől szembe mondják el véleményüket.

Egy gimnazista lány vette a bátorságot és a mikrofonba kiáltotta, hogy ő is szégyenkezik az elnök trágár kifejezései miatt, amelyeket néhány napja a cseh közrádió (CRo) beszélgetőműsorában használt, s amiatt is tiltakozik, hogy túlságosan hízeleg a kínaiaknak, ráadásul pekingi látogatása során szóvá sem tette vendéglátóinak az alapvető szabadságjogok súlyos megsértését, valamint a tibetiek üldözését. „Ezért a fiatal nemzedék nevében felszólítom önt, hogy mondjon le!" - fejezte be mondandóját a diáklány.

Mire Milos Zeman higgadtan azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok elnöke és a német kancellár asszony és más vezető politikus is járt Pekingben, mert tudatosítják, mennyire fontosak hazájuk gazdasági kapcsolatai Kínával, amelynek elválaszthatatlan része Tibet is.

Ott azelőtt teokrácia volt, a lámák rabszolgasorsban tartották népüket, ehhez képest a mai helyzet jobb. Csehországban jelenleg több mint fél millió munkanélkülit tartunk számon, számukra munkát, miként új munkahelyeket is, csaknem kizárólag a kivitel növelésével teremthetünk, s ebben a mai, korszerű infrastruktúrával és hatalmas piaccal rendelkező Kína nagy segítségünkre lehet. Ami pedig az úgynevezett vulgáris kifejezéseimet illeti, az egyik szó, éspedig a kurválkodás és a szar is szerepel a cseh irodalmi kifejezések szótárában, tehát ebben nincs semmi kivetnivaló, a puncit pedig csak azért említettem, hogy elmondjam a riporternek, mit jelent a Pussy Riot orosz pornográf együttes megnevezése, tehát semmi főbenjáró bűnt sem követtem el - érvelt az államfő, akinek a szavait taps és fütty is fogadta.

Milos Zeman ezután a morva-sziléziai megyeszékhelyről a közeli bányászvárosba, Havírovba látogatott, ahol elsősorban a régió szociális gondjairól tájékoztatták őt. A lakossági fórum végén Milos Zeman közölte: Meglepődtem, hogy önök nem kérték számon az állítólagos trágárságaimat. Ezért Vera Chytilová évekkel ezelőtt elhunyt világhírű cseh filmrendező egyik alkotásának címrészletével búcsúzkodom: "Gútntág, faszikáim!"

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.