Tüntetni akarnak az oligarchák ellen

Hondurasban a jobboldali jelölt győzelmét hirdették ki az egy hete tartott elnökválasztáson. A megdöntött volt elnök felesége, Xiomara Castro vezette baloldal tüntetésekre készül az oligarchia állítólagos választási csalása ellen.

A jelenleg is kormányzó konzervatív Nemzeti Párt elnökjelöltje, Juan Orlando Hernández győzött a múlt vasárnap Hondurasban tartott választáson - jelentette be szombat este a hivatalos végeredményt a választási bizottság. Hernández a szavazatok 36,8 százalékát kapta, s ezzel meggyőző többséggel utasította maga mögé a voksok 28,8 százalékát elnyerő baloldali Xiomara Castrót. A Haiti után a legszegényebb, 8,5 millió lakosú latin-amerikai országban Castro napok óta választási csalást emleget, s most tüntetésekre szólította fel a Szabadság és Újraalapítás Párt, rövidítve a Libre híveit.

Hondurasban hagyományosan a Nemzeti Párt és az ugyancsak jobboldali Liberális Párt váltógazdálkodás érvényesült. 2009-ben a katonák - a törvényhozás utólagos jóváhagyásával - pizsamájában rángatták ki az elnöki palotából Manuel Zelayát, és szállították repülőgépen száműzetésbe, Costa Ricába. Bűne az volt, hogy földbirtokosként elárulta társadalmi rétegét, amikor a Kuba és Venezuela vezette regionális tömörüléshez, az Albához közeledett. Felesége, Xiomara Castro az akkori, két-három hónapig tartó tiltakozó tömegmegmozdulásokra építkezve hozta létre az új baloldali pártot. A közvéleménykutatások szerint az elmúlt hónapokban a Libre tűnt esélyesnek a választási győzelemre.

A kampány tetőpontján Hernández kemény fellépést ígért a kábítószercsempészek és más, zsarolásból, a lakókörzetek megfélemlítéséből, terrorizálásából élő fiatalkorú bandák ellen. A Dél-Amerikából az Egyesült Államok felé vezető drog főútvonalán fekvő Honduras vezeti a világranglistát a gyilkosságok számát: százezer ezer lakosra évi 86 gyilkosság jut. Hernández  bejelentése szerint ötezer fős különleges katonai egységet állít fel, amely hivatott átvenni a bűnözés felszámolását a korrupt rendőrségtől.

- A választási bíróság a mostani csalással az oligarchia parancsának engedelmeskedett - nyilatkozta az AFP szerint Juan Barahona,  a Libre alelnökjelöltje. Elválik, hogy a tiltakozó tüntetéseknek lesz-e hatása. Hernández elnök kormányának mindenestre támogatókat kell keresnie más erők, így például a Liberális Párt képviselői körében, mert a kongresszusban a Nemzeti Pártnak nincs kellő többsége a törvények elfogadtatásához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.