Tunézia kiábrándult az iszlamistákból
Kasserine-ben, egy kis, alig 100 ezer lakosú városban A város csempészei miatt szerzett hírnevet, akik bádogkannákban árulják az Algériából érkező csempészett benzint. Az algír határ ugyanis alig ötven kilométerre van, a rendőrség pedig nem avatkozik a csempészek dolgaiba. Tunéziában a szürkegazdaság a nemzeti össztermék harminc százalékát adja, a városban viszont ez az arány 50 százalék körül jár. Ez a régió az egyik legszegényebb az országban, a föld pedig olyan száraz, hogy még az olajfák is csak nehezen tudnak benne megkapaszkodni, számol be róla a Le Figaro.
A városban körülbelül százezren laknak, munkahelye viszont csak a lakosok töredékének van. Kevés, mondhatni semmi lehetőségük nincs az elhelyezkedésre, mivel összesen három üzem van, aki helyben dolgoztat: a régóta hanyatló cellulózüzem, ahol 400 embert foglalkoztatnak, egy cementgyár és a Benetton egyik leányvállalata, ahol 150-en dolgoznak. A munkanélküliség negyven százalék körül jár, ami a duplája az országos átlagnak. És itt is – csakúgy, mint Spanyolországban – a fiatal diplomásokat érinti. A város két felsőoktatási intézményét viccesen már csak „munkanélküli-képzőnek” hívják. Ezenkívül már csak az ókori római romokat találjuk itt – igaz, azokból itt van a legtöbb az országban – és az 1943-as, a náci Rommel és az amerikaiak közötti csata emlékeit. Ennek ellenére a városba szinte alig járnak turisták.
A város mégis büszke rá, hogy élen jártak a közel egy éve megkezdődött forradalmi hullámban, a házak falain arab és angol nyelvű graffitik hirdetik mindenfelé: mi vagyunk a forradalom. Bouazizi meggyilkolása után december 17-én a kasserine-i felkelés volt a forradalom katalizátora. – a forradalmi hevület átterjedt a szomszédos városokra. Január 8-án a városunk lángokban állt, 21-en haltak meg három nap alatt, mindegyikük húsz év körüli volt. Ben Ali felmérte a veszélyt és két nappal menekülése előtt elrendelte, hogy bombázzák a várost.
Kasserine mindig is lázadó város hírében állt. 1984-ben, a kenyérlázadás is itt kezdődött – emlékeztet Samir Rabhi, az egyik szakszervezet elnöke. Ben Ali rendszerének bukása azonban nem vetett véget az elégedetlenségnek. Január nyolcadikán néhány száz fiatal hangosan kigúnyolta a városba érkező Moncef Marzouki elnököt és Hamadi Jebali miniszterelnököt, akik a forradalom mártírjairól emlékeztek meg a városban. – Munkát követeltek és azt kiabáltak, hogy tűnj el! – meséli a 18 éve – vagyis amióta csak kilépett az iskolapadból – munkanélküli Haithem. – Marzouki még a beszédét sem tudta elkezdeni. A tüntetők dühe akkora volt, hogy végül testőrei mentették ki.
Semmi sem változott – mondja egy másik lakos is, Jamel, a 27 éves angoltanárként diplomázott fiú, aki szintén munkanélküli. Mint mindenki más, a napjait ő is egy városszéli kávézóban tölti kártyázva és cigarettázva. – Várunk – mondja. A 24 éves Nizar szerint a helyzet egyre csak súlyosbodik. A betörések szaporodnak és a rendőrség, még ha ismeri is a tolvajt, nem tesz semmit. Az állam gyenge, a befektetők pedig nem szívesen jönnek egy ilyen rossz közbiztonságú területre. A korrupcióról nem is beszélve. – Az egyetlen módja, hogy munkát találj, az, ha a még a Ben Ali érából megmaradt módon keresel: határozott időre alkalmaznak az állami szektorban. De hogy ebbe a rendszerbe bekerülhess, kapcsolatokra van szükség, vagy kenőpénzre – magyarázza egy fiatal. Jamel számára a jelenlegi kormány is hibás. – Nem tartották be az ígéretüket. Megválasztottuk őket, de ugyanúgy le is lökhetjük őket a hatalomból.
Hiába telt el egy év a régi rezsim bukása óta, Kasserine-ben a kiábrándultság uralja a várost. A kormány is tud erről, de képtelen bármit is tenni. – A várakozások hatalmasak és az emberek idegei túl vannak feszítve – ismerte el néhány napja a szociális miniszter. A gazdasági helyzet számottevően súlyosbodott, monjda a közgazdász Mahmud Ben Romdhane, és a legszegényebb régiók azok, akik legelőször megérzik a következményeket. - Az új kormány megörökölte a régi rendszer baklövéseit. Ilyen baklövés az, hogy a betanított munkások és az oktatási rendszer évente hetvenezer új munkanélkülit termelnek ki.
A munkanélküliek száma eléri a 800 ezret. Az országban mindenütt a sztrájkok – Ben Ali bukása óta több, mint ötszáz – uralják a mindennapokat, és ez több mint száz vállat bezárásához vezetett. A turizmus csökken, a kézművesipar exportja pedig az európai válság miatt visszaesett.
Alig egy éven belül a munkanélküliek száma félmillióról nyolcszáz ezerre nőtt, a frissdiplomások harmada pedig munka nélkül van. – A legrosszabb, teszi hozzá Ben Romdhane, hogy több mint két hónapnyi egyeztetés után a miniszteri tárcák elosztásáról, a kormány semmilyen sürgősségi tervvel nem állt elő. Még csak egy apró jelet sem próbált meg küldeni, ami reményt .
A perspektíva hiánya a nemzetközi megfigyelőket is aggasztja. – Az iszlamisták megismerték a börtönt, a kínzásokat. Az együttérzést emiatt természetesen megérdemlik, de nem hatalmazza fel őket arra, hogy ők vezessék az országot – véli a civil társadalom egy kiemelkedő alakja. Megkülönböztetni a legitim sztrájkokat az önkényes munkabeszüntetéstől, mint ahogy ezt nemrég a kormányszóvivő tette, egyszerűen marhaság. Az igazság az, hogy az új vezetőknek semmilyen gazdasági elképzelése nincs a jövőre nézve, ez pedig csak az alkalmatlanságukat bizonyítja. Ismernek még egy olyan országot, ahol a költségvetés tervezetét 48 órán belül fogadják el? Ráadásul ezt a költségvetést még az előző kormány állította össze, bőven az európai válság kitörése előtt. Nem csoda, hogy 2012-re 4,5 százalékos növekedéssel számoltak, de ez a mostani események után egyszerűen szürreális elvárás! – mondja.
