Tucatnyi ujgur merénylő halt meg Hszincsiangban

Tizenegy támadó vesztette életét egy merényletben az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen pénteken – jelentette a kínai állami média a helyi rendőrség tájékoztatására hivatkozva.

A valószínűsíthetően muszlim vallású, ujgur őslakos közösséghez tartozó támadók motorkerékpárokon és autókkal akartak merényletet elkövetni járőröző rendőrök ellen Akszu prefektúra Vusi megyéjének egy parkja előtt. Az egyik autóban cseppfolyósított földgázt tartalmazó hengereket helyeztek el robbantás céljából.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint nyolc támadóval - akiket a hírügynökség terroristának nevezett - a rendőrök végeztek, hármukat pedig a saját robbanóeszközük ölte meg. Egy gyanúsítottat elfogtak. Az akció során öt rendőrautó rongálódott meg. A hatóságok folytatják a nyomozást.

Január végén szintén Akszu prefektúra Hszinho megyéjében hivatalos közlés szerint egy rendőrőrs elleni támadás során, illetve egy igazoltatás során kialakult tűzharcban legalább 12 támadó meghalt, öt gyanúsítottat elfogtak. A támadók kilétéről, illetve lehetséges indítékaikról nem közöltek részleteket.

Hszincsiangban időről időre fegyveres akciókkal, esetenként terrorcselekményekkel hívják fel magukra a figyelmet az ujgur lázadók, a terület elszakadását hirdetők. A tavalyi évben is meglehetősen sok erőszakos eseményről érkezett jelentés ebből az országrészből. Egy friss helyi közlés szerint Hszincsiangban 2012-ben 190 "terrortámadást" regisztráltak.

Az utóbbi idők legnagyobb visszhangját kiváltó terrorcselekmény Pekingben történt, amikor tavaly ősszel egy terepjáró a Tiltott Város Tienanmen téri bejáratához közel a tömegbe hajtott. A benne ülő három emberrel együtt összesen öten vesztették életüket. Az autót - rendőrségi közlés szerint - ujgur nemzetiségű utasai felgyújtották. Az akciót később egy radikális iszlamista csoport vállalta magára.

A törökkel rokon nyelvet beszélő ujgur népcsoport tagjai a körülbelül 22 milliós, nagyrészt elmaradott Hszincsiang-Ujgur autonóm terület népességének jelenleg megközelítően 45-50 százalékát adják. A régió vezetése és Peking a növekvő számú fegyveres akció mögött iszlám szélsőségeseket, a terület elszakadását hirdető külföldi erőket sejt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.