Trumpot visszaterelték a republikánus akolba

Támogatásáról biztosította helyi idő szerint pénteken a republikánus házelnököt, Paul Ryant és a republikánus szenátort, John McCaint az újraválasztásukért folyó küzdelmükben Donald Trump republikánus elnökjelölt azt követően, hogy néhány napja még elutasítóan és bíráló szavakkal nyilatkozott róluk.

Trump pénteken este Iowából érkezett Wisconsin államba, ahol kampánygyűlésén a wisconsini házelnökön és McCainen kívül támogatásáról biztosította Kelly Ayotte New Hampshire-i szenátort is. A republikánus elnökjelölt ezúttal szokásától eltérően jegyzetből beszélt, összeszedetten és a pártegység fontosságára összpontosítva. „Egységre van szükségünk. Meg kell nyernünk ezt a választást. Valóban ez életem legfontosabb választása" - fogalmazott Trump, s hangsúlyozta, szüksége lesz a republikánus többségű szenátusra és a republikánus többségű képviselőházra ahhoz, hogy végrehajthassa a valódi változásokat.

Ryanhez és az általa korábban élesen bírált arizonai szenátorhoz, McCainhez fordulva azt mondta: „Lesznek nézeteltéréseink, ám ezek barátok közötti viták lesznek, a győzelem érdekében azonban soha nem szűnünk meg együtt munkálkodni." Méltatta a házelnököt, és hasonló stílusban beszélt McCain szenátorról is, akit katonai múltjára tett utalással még nagyrabecsüléséről is biztosított.

Trump a The Washington Post című lapnak kedden adott interjújában még nem állt az említett republikánus politikusok újraválasztási kampánya mellé. Utalva vezetői képességeinek hiányosságaira, Ryanről szólva azt mondta, „nagyon nehéz időket élünk és nagyon erős vezetőkre van szükségünk", McCain támogatását pedig azért lebegtette, mert szerinte a szenátor nem sokat tett a veteránok helyzetének javításáért.

Kijelentéseivel óriási elégedetlenséget keltett a republikánus táborban. Interjújának másnapján Mike Pence indianai kormányzó, Trump alelnökjelöltje támogatásáról biztosította és dicsérte a házelnököt, s fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy mindezt Trump áldásával teszi

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.