Trump már népszerűbb Clintonnál

Az amerikai szavazók egyik jelöltet sem kedvelik túlzottan, ám a párthoz nem kötődő szavazók inkább Trump felé hajlanak. Ugyanakkor a megkérdezettek szerint mégis Hillary lesz az elnök.

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje országosan átvette a vezetést a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton előtt az Egyesült Államok elnöki posztjáért folytatott küzdelemben. Ugyanakkor a szavazók 59 százaléka szerint a novemberi voksolásokon Clinton szerzi meg a szükséges 270 elektori voksot, s csak 34 százalékuk véli úgy, hogy Trumpé lesz a több elektori voks.

Két hónappal az elnökválasztás előtt Donald Trump országosan két százalékkal vezet Hillary Clinton előtt. Támogatottsága 45 százalékos. A CNN hírtelevízió kedden reggel hozta nyilvánosságra az ORC közvélemény-kutatóval közösen végzett felmérését.

A legutóbbi, augusztus elsején nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatáshoz képest a demokraták elnökjelöltje kilenc százalékot veszített a támogatottságából, amely jelenleg 43 százalékos. Donald Trumpot a megkérdezettek 45 százaléka támogatja.

Romlott a megítélése Hillary Clintonnak a megbízhatóság és a tisztességesség tekintetében is. A szavazók 35 százaléka tartja Clintont megbízhatónak és tisztességesnek, míg Donald Trumpról a megkérdezettek 50 százaléka gondolja ugyanezt. Mindkét jelöltnek változatlanul nagy az elutasítottsága: a közvélemény-kutatásban megkérdezettek 56 százaléka utasítja el Clintont, 54 százaléka pedig Trumpot nem kedveli.

Az elkötelezett demokraták és republikánusok több mint 90 százaléka felsorakozik pártja jelöltje mögött, ám a függetlenek többsége, 49 százaléka Donald Trumpot támogatja, míg Hillary Clinton a független szavazók csak 29 százalékának rokonszenvét nyerné el, ha most volnának a választások. A függetlenek 16 százaléka Gary Johnsont, 6 százaléka Jill Steint támogatja.

A felmérés szerint Gary Johnsonnak, a Libertárius Párt elnökjelöltjének 7 százalékos, Jill Steinnek, a Zöld Párt elnökjelöltjének pedig 2 százalékos a támogatottsága. Várhatóan egyikük sem vehet részt az elnökjelöltek televíziós vitájában, mert ehhez kötelezően 15 százalékos támogatottságot kellene elérniük.A közvélemény-kutatás eredményeit a CNN televízióban David Gergen politikai elemző - korábban, Bill Clinton elnöksége idején a Fehér Ház egyik tanácsadója - figyelmeztetőnek nevezte a kampány finisében, s intenzív felkészítést javasolt Hillary Clintonnak az elnökjelölti vitákra.

Közben Hillary Clinton kedden reggel az ABC televíziónak adott interjújában arról beszélt: Donald Trumppal ellentétben ő - Enrique Pena Nieto elnök meghívása ellenére - nem fontolgatja, hogy Mexikóba látogasson. Mint mondta, ő továbbra is arra koncentrál, hogy mit kell tenni odahaza, az Egyesült Államokban a munkahelyteremtés érdekében. Donald Trump mexikói vizitjét pedig "diplomáciai hibának" minősítette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.