Trianont hivatalos ünneppé nyilvánítanák Romániában

Hivatalos ünneppé nyilváníttatná a trianoni békeszerződés napját Titus Corlatean volt román külügyminiszter. Kezdeményezését 80 kormánypárti és tíz ellenzéki szenátor is támogatta aláírásával, köztük Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke. A szociáldemokrata Victor Ponta kormánya is kedvezően véleményezte, azaz elfogadásra ajánlotta a javaslatot.

A négy cikkelyből álló tervezet szerint a törvény hatályba lépése után, országos és helyi szinten is megemlékeznek Romániában a trianoni békeszerződés aláírásáról, valamint „kulturális-nevelő és tudományos rendezvényekkel tudatosítják a jelentését és a jelentőségét”. A hatóságok pénzzel és logisztikával, a közszolgálati média révén pedig publicitással támogatná a rendezvényeket.

A tervezet indoklása úgy ír Trianonról, mint a román–magyar kétoldalú viszony szempontjából lényegi pillanatról, amelynek fontossága a magyarokban nem tudatosodott kellőképpen. Éppen ezért szerinte "állandó kötelesség" a békeszerződés aláírásának napját megülni, a dokumentum történelmi szerepét kihangsúlyozni, valamint elejét venni a békeszerződés jelentőségét kiforgatni próbáló törekvéseknek.

Corlatean félreérthetetlenül utal az Orbán-kormány által meghonosított Nemzeti Összetartozás Napjára. Szerinte az utóbbi időszakban egyesek „megpróbálnak egy torz szemléletet elfogadtatni a trianoni békeszerződésről”, holott a történelem újraírására tett bármiféle kísérlet vagy revizionista álláspont elfogadhatatlan manapság, az Európai Unióban.

Titus Corlatean tavaly június 4-én – még külügyminiszterként – nyilatkozatban üdvözölte a trianoni békeszerződés aláírásának az évfordulóját, hangsúlyozva, hogy „nemcsak Erdélynek az anyaországhoz való hazatérését szentesítette, hanem a területén élő románok polgári és politikai jogait is elismerte". A 2014-es külügyminiszteri nyilatkozat számos eleme megtalálható a most előterjesztett törvényjavaslatban, illetve a mellékelt indoklásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.