Traumatizálják a drónok a pakisztániakat

A pakisztáni civileket napi huszonnégy órában terrorizálják a CIA dróntámadásai, amelyek általában alacsonyabb rangú harcosokat céloznak a befolyásosabb vezetők helyett, állítja egy amerikai jelentés.

Az Egyesült Államokban úgy tekintenek a drónokra, mint sebészeti precizitású, hatékony eszközökre, amelyekkel minimális veszteség mellett meg lehet gyilkolni a terroristákat. Ez azonban hazugság – áll a Stanford és a New York Egyetem jelentésében. A dokumentum készítői helyi civileket interjúztattak, és megállapították, hogy milyen hatással vannak a támadások a helyi lakosságra.

A gyereket például kiveszik az iskolából, a szülők ugyanis attól félnek, hogy támadás éri az iskolát. Esetleg a gyerek munkaerejével próbálják pótolni az elvesztett családtag által termelt bevételt. Sokszor a helyszínre érkező mentők is meghalnak, az első támadást ugyanis gyakran követi egy második is. A drónok sokszor okoznak anyagi kárt a civileknek, ráadásul a lakosok állandó stresszben és félelemben élnek.

A egyetemek által végzett kutatás nem kérdőjelezi meg, hogy a legtöbb áldozat harcos volt. Azt azonban hangsúlyozzák, hogy a célpontok többsége nem magas rangú parancsnok, hanem egyszerű fegyveres volt. A jelentés ezzel együtt azt is állítja, hogy több száz civil esett már áldozatul a támadásoknak. Azt azonban nehéz meghatározni, hogy pontosan hány civilről van szó, a független újságíróknak ugyanis szinte lehetetlenség bejutni az érintett területekre.

Az utóbbi évek egyik legtöbb civil áldozatát követelő dróntámadás 2011 márciusában történt Datta Khelben. Több mint negyvenen gyűltek össze egy buszállomáson, hogy megvitassanak egy közeli bányával kapcsolatos ügyet. Mivel a hadsereg helyi tisztje már tíz nappal korábban bejelentette az eseményt, a civilek nem számítottak drónokra. A támadásban állítólag legalább négy harcos meghalt, az áldozatok többsége azonban helyi kerekedő és törzsi vezető volt.

A dróntámadásokat nem az amerikai hadsereg, hanem a CIA hajtja végre, Pakisztán ugyanis nem fegyveres konfliktussal sújtott zóna, mint például Afganisztán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.