Korrupciós index: nem javult Magyarországon a helyzet

Magyarország tavaly 55 ponttal a 46. helyen, idén 54 ponttal a 47. helyen áll a Transparency International korrupciós érzékelési indexén, az ország korrupciós megítélése stagnál - jelentette be Martin József Péter, a TI magyarországi ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az üzletemberek és szakértők véleményét tükröző index 0 és 100 pont közé esik, a magasabb pontszám kisebb korrupciót jelent, a 177 ország átlaga 43 pont volt az idei vizsgálatban. Ami változatlan: a legjobb és a legrosszabb országok csoportja.

Továbbra is az észak-európai országok a legkevésbé korruptak, a sorrend a következő: Dánia és Új-Zéland vezet 91 ponttal, Finnország és Svédország 89 pontot ért el, Norvégia és Szingapúr 86 ponttal következnek a listán. Svájc az 5.-ről a 7. helyre esett vissza, a 8. helyezett pedig Hollandia lett, amely tavaly is az első tízben szerepelt. Ezekben az országokban a közhatalom átláthatóan és elszámoltathatóan működik, az állam pedig ténylegesen a közjóért dolgozik. A közérdekű információk, vagyis például az adókból fizetett szerződések és az állami szervek kiadásai könnyen hozzáférhetőek a polgárok széles tömegei és a civil szervezetek számára.

A lista másik végén Afganisztán, Észak-Korea és Szomália továbbra is 8-8 ponttal zárják a rangsort. Ezekben az országokban teljes mértékben hiányzik az elszámoltatható, felelős állami vezetés, és a közintézmények nem a közjót szolgálják.

Magyarország 2013-ban 54 pontot ért el a CPI-felmérésen, ezzel a vizsgált 177 ország közül a 47. helyet szerezte meg. Az Európai Unió 28 tagállamából Magyarország a 20. helyen végzett (tavaly 27 országból a 19. helyen volt), vagyis változatlanul az alsó harmadban helyezkedik el. Magyarország a régión belül a középmezőnyben van, Észtország, Lengyelország, Litvánia és Szlovénia előzi meg.

A rossz eredménynek több oka van. Magyarországon a kormány iránt elkötelezett vezetők irányítják azokat az állami intézményeket, amelyeknek a kormány hatalmát kellene ellenőrizniük. A fékek és az ellensúlyok rendszerének szinte teljes felszámolása önmagában nagy korrupciós kockázatot jelent. A jogalkotás a közérdek helyett sokszor a politikai hatalom pillanatnyi érdekeit szolgálja. Ahol nem bizonyult elegendőnek a vezetők lecserélése, ott a jogszabályok átírásával tovább gyengítették az ellenőrző szervek hatalmát, jogszabályi akadályokat gördítettek a civilkontroll útjába, vagy egyes gazdasági érdekcsoportokat hoztak helyzetbe – írja a Transparency International friss jelentésében.

Úgy tűnik, a magyar társadalom kezd belefásulni a korrupcióba. Az emberek 70%-a nem jelentené a hatóságoknak, ha korrupciót észlel, vagy azért, mert nem bízik a hatóságokban, vagy mert attól fél, hogy bajba kerül. A bizalmatlanság minden eddiginél jobban áthatja a közéletet, ami táptalaja a szabálykerülésnek, a korrupciónak és az apátiának.

A Transparency International szerint a kormány nem ösztönzi a korrupció elleni bátor fellépésre a polgárokat, hiszen nem gondoskodik a közérdekű bejelentők tényleges megvédéséről, és arról, hogy a hatóságok gyorsan és hatékonyan kivizsgálják a korrupciót feltáró bejelentéseket. A közérdekű bejelentésekről szóló, hamarosan hatályba lépő törvény csak látszatmegoldásokat tartalmaz. Ha a kormány nem változtat ezen, a közérdekű bejelentők a jövőben is arra számíthatnak, hogy bejelentésüket az érintett állami szervek úgy intézik el, ahogyan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kezeli a volt adórevizor által nyilvánosságra hozott adócsalási ügyet. A 48 órás alibikivizsgálást a közérdekű bejelentő feljelentése követte. Az ügy kezelése teljes mértékben ellentétes azzal, ahogyan a közérdekű bejelentők ügyében el kellene járni.

A TI és más nemzetközi szervezetek felmérései azt mutatják, hogy összefüggés van a versenyképesség és a korrupciós fertőzöttség között. „Átláthatóan és kiszámíthatóan működő állami intézmények nélkül nincs versenyképes gazdaság” – tette hozzá Martin József Péter, a korrupció ellen küzdő szervezet vezetője. Magyarországon a jogalkotás kiszámíthatatlanná vált, az üzleti környezet az utóbbi években rosszabbodott, régiós összevetésben nagyon alacsony a GDP-arányos beruházási ráta. Magyarország versenyképessége alacsony szinten áll, amiben nagy szerepe van annak, hogy az intézmények nem működnek kielégítően, a kormányzati politika pedig átláthatatlan.

A vizsgált 177-ből 123 ország (vagyis a vizsgáltak 70 százaléka) 50 pontnál kevesebbet ért el a 0-tól (nagyon korruptnak érzékelt) 100-ig (nagyon tisztának érzékelt) terjedő skálán a 2013-as Korrupció Érzékelési Index rangsorban. „Ez nagyon rossz eredmény” – mondta Huguette Labelle, a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes mozgalom igazgatóságának elnöke a szervezet székhelyén, Berlinben, aki szerint „a korrupció az országok többségében az állam működésének szinte minden megnyilvánulásában jelen van, megfertőzve a jogalkotást és a közhatalom gyakorlását.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.