Trágyadomb a pozsonyi kormányhivatal előtt, bekeményít a rendőrség

A pozsonyi rendőrfőkapitány a tiltakozó teherszállítók a jogosítványának bevonását helyezte kilátásba, Robert Fico kora este meghátrált.

 

Elnéző magatartásunk véget ért, mostantól kezdve a törvény teljes szigorával lépünk fel a tiltakozó teherszállítók ellen, akik kamionjaikkal utakat torlaszolnak el, illetve lassú haladásukkal akadályozzák a közúti forgalmat - jelentette ki hétfői rendkívüli sajtótájékoztatóján a szlovák országos rendőrfőkapitány.

Ján Packa szerint a fuvarozók érdekérvényesítő akciója nem veszélyeztetheti a közérdeket, amelyet a rendőrségnek meg kell védenie. - Ezért mostantól kezdve a törvénysértőket szigorúan büntetjük, cselekedeteiktől függően néhány hónapra vagy akár két évre is bevonhatjuk a jogosítványukat. Nem leszünk tekintettel arra, hogy ezzel a munkahelyét, megélhetési forrását veszíti el - szögezte le. A rendőrtiszt hangsúlyozta: a közlekedés akadályozása nem törvényes tiltakozási mód, mert a többi résztvevő biztonságát veszélyezteti.

A szlovákiai áruszállító cégek képviselői január negyedike óta követelik az elekronikus útvám alkalmazásának felfüggesztését. Egészen addig, ameddig a rendszer súlyos hibáit ki nem javítják. Szorgalmazzák a vámköteles első osztályú utak hosszának, valamint az üzemanyagok jövedéki adójának a csökkentését.

Tiltakozásukat hétfőn délben terjesztették ki számos szlovák városra és fő közlekedési utakra, miután Brano Ondrus, a kabinet kommunikciós igazgatója közölte velük: a kormányfő csak akkor hajlandó velük tárgyalóasztalhoz ülni, ha abbahagyják a Pozsonyba vezető Rozsnyói (Roznavská) utca blokádját, elvonulnak a kamionjaikkal és befejezik tiltakozó akciójukat. Robert Fico üzenetét fütty-és sípszóval, a járművekben ülők pedig percekig tartó dudálással fogadták. Kora délután egy tehergépkocsi vezetője nagy rakás trágyát szórt a kormányhivatal elé. A jelenlévő újságíróknak annyit mondott, hogy mindenki tudja, miért kényszerült erre a lépésre.

Hétfőn este a pozsonyi kormányhivatalban bejelentették: Robert Fico elfogadta a szállítmányozók egyik követelését és január végéig felfüggesztette az elektronikus útvám alkalmazását az első osztályú utakon, ahol viszonylag kevés ellenőrző kaput állítottak fel, ezért a rendszer olyan útszakaszokért is számlázott, amelyet a járművek nem tettek meg.

Úgy tudjuk, hogy a kabinet hajlandó tárgyalni a jövedéki adó csökkentéséről is.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.