Tragédiával végződött a menekülési kísérlet Afrika partjainál

Legalább nyolc menekült vesztette életét, miközben Marokkóból úszva próbálták megközelíteni az afrikai ország partjainál található spanyol autonóm várost, Ceutát.

Az El País spanyol napilap beszámolója szerint mintegy négyszáz menekült próbált meg spanyol területre átjutni ma reggel hét és nyolc óra között. Miután a marokkói határőrség észrevette őket, a menekültek szétváltak. A kisebb létszámú csoport a szárazföldön, a kereskedelmi folyosón próbált meg átjutni Ceutába, míg a másik, népesebb csoport – mintegy 205 ember – a tengerbe vetette magát és úszva próbált meg spanyol területre jutni.

Apály esetén ugyan itt olyan alacsony a vízállás, hogy gyalog is át lehet kelni a határként is szolgáló sziklás hullámtörőn, most azonban mostohák voltak a természeti viszonyok. A legfrissebb jelentések szerint a nyolc halott közül négyet agyontapostak, négyen pedig vízbe fulladtak.

Ugyan ez volt az idei év első nagy határátkelési kísérlete, a Tarajalnak nevezett zónában gyakran kísérlik meg a szökést az illegális menekültek, hiszen ez a szakasz választja el egymástól Marokkót és a spanyol fennhatóság alá tartozó várost, Ceutát.

A parti őrség kizárta az erőszak lehetőségét, és a hatóságok szinte biztosra veszik, hogy a menekültek az átkelés közben vesztették életüket. A szerencsétlenséget követően a parti őrség azonnal megkezdte a víz átvizsgálását.

Mindeközben, az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetének közelében, majdnem a ceutai tragédiával egy időben, több mint ezer menekültet mentettek ki a vízből. A mintegy 1123 afrikai menekült nyolc felfújható csónakban próbálta elérni az olasz partokat. Az olasz belügyminiszter-helyettes, Filippo Bubbico tegnap „folyamatos és masszív menekülthullámról” beszélt, ugyanis a legfrissebb adatok szerint, januárban több mint kétezer menekült közelítette meg Olaszországot tengeri úton, tízszer annyian, mint tavaly ilyenkor.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.