Továbbra sem vesznek fel melegeket az amerikai cserkészek soraiba

Az amerikai fiúcserkészek szövetsége úgy döntött, hogy kitart hagyományos irányvonala mellett, és továbbra sem veszi fel tagjai közé a homoszexualitásukat nyíltan vállaló fiúkat - közölték szerdán az amerikai lapok.

A Boy Scouts of America (BSA) továbbra sem enged a szervezet vezetői közé homoszexuális felnőtteket. A szövetség nem folytat aktív vizsgálatot az alkalmazottjai, az önkéntesei és a tagjai szexuális irányultságával kapcsolatban, de elzárkózik a saját nemük iránti vonzódásukat nyíltan vállaló emberek felvételétől.

A BSA az ügyben 2010-ben állított fel egy 11 tagú belső vizsgálóbizottságot, amely megállapította, hogy a tagság többsége egyetért a hivatalos irányvonallal. A testület összetétele nem ismeretes, és annak léte is csupán a határozat bejelentése nyomán került napvilágra.

Meleg- és leszbikus szervezetek elítélték a cserkészszövetség határozatát és azt "az egyik utolsó kulturális intézménynek" nevezték, amelyben "a diszkrimináció része maradt a hivatalos irányvonalnak".

2000-ben az amerikai legfelsőbb bíróság 5:4 arányban helybenhagyta a BSA azon döntését, hogy kizár egy homoszexuális cserkészparancsnok-helyettest. Az indoklás szerint a szövetség magánszervezet, amelynek jogában áll eldönteni, hogy mely értékeket tartja követendőnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.