Továbbra is fegyverkezik a világ

Összességében világszerte folytatódott a gyors ütemű fegyverkezés a hagyományos fegyverek terén - állapította meg csütörtökön nyilvánosságra hozott éves jelentésében egy független nemzetközi kutatóközpont.

Az 1990-es évek közepe óta a katonai kiadások az egész világon nőttek, 2007-ben bő 1,3 billió dollárt tettek ki. Ez reálértékben, az inflációt nem számítva 6 százalékos emelkedést jelent 2006-hoz képest, és 45 százalékos növekedést 1998-hoz viszonyítva - hangsúlyozta a katonai források polgári célú felhasználásával foglalkozó, bonni székhelyű BICC.

Barack Obama amerikai elnök víziója az atomfegyvermentes világról a helyes irányba mutat - emelte ki Peter Croll, a kutatóintézet igazgatója. Hozzátette ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok katonai kiadásai abszolút számokban mérve Obama elnöksége alatt is kimagaslóan magasak a világ más országaihoz képest. Croll szorgalmazta, hogy a katonai kiadások tartós világméretű növekedését sürgősen tűzzék a leszerelési tárgyalások napirendjére.

Németország is alaposan kiveszi részét a fegyverkezésből: soha nem látott összeget költ katonai célokra, és "vastagon benne van" a nemzetközi fegyverkereskedelemben - derült ki a központ 2008/2009-es jelentéséből.

Berlinnek milliárdos bevétele származik a fegyverexportból, és ezen a területen világviszonylatban a vezető államok közé tartozik. Német fegyverszállítmányok jutnak el olyan kényes felvevőpiacokra is, mint Angola, Egyiptom, Omán vagy Pakisztán. Az aktuális kormányjelentés szerint 2007-ben 8,7 milliárd euró összértékű hadfelszerelés kivitelét engedélyezték, ami 1 milliárd eurós növekedést jelent az előző évhez képest.

A német katonai költségvetés 2006 óta folyamatosan emelkedik, és ebben az évben mintegy 31,2 milliárd euróval új csúcsot állított be - mutatott rá a BICC, Németország egyik vezető béke- és konfliktuskutató intézete.

A katonai kiadások jelentős része - mintegy 5,3 milliárd euró - új fegyverrendszerek beszerzését célozza. A büdzsé tervezésekor abból indultak ki, hogy a német hadsereg külföldi bevetéseinek költségei "a következő években tovább növekednek". A legutóbbi, 2007-es adatok szerint ezek a kiadások 911 millió euróra rúgtak.

Idén is 8 milliárd dollár körüli lesz az orosz fegyverexport

Idén valószínűleg nem nő Oroszország fegyverexportból származó bevétele, ami 8 milliárd dollár körüli lesz - nyilatkozta az orosz fegyverexportáló állami cég, a Rosoboronexport egyik vezetője.

Tavaly rekord szintre, 8,35 milliárd dollárra emelkedett az orosz fegyverkivitel. A fegyvergyártó cégek azonban már hosszabb ideje figyelmeztetnek arra, hogy komoly befektetésekre van szükség a kutatás terén és a termelési kapacitás növelése céljából.

A Rosoboronexport illetékese szerint nem sikerül megismételni a tavalyi bevételt, ami azonban így is 8 milliárd dollár körüli lesz. A közelmúltban annak a cégnek a vezetője, amely a Rosoboronexport vállalatot felügyeli, azt mondta, hogy a fegyvergyártó cégek harmada a csőd szélére került, mert a globális pénzügyi válság miatt megdrágultak a hazai hitelek.

 

 

 

Elkobzott fegyverek máglyája Nairobiban
Elkobzott fegyverek máglyája Nairobiban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.