Egymásra mutogatnak a szlovákiai magyar politikusok

Bugár Béla és Berényi József szlovákiai magyar pártelnökök - sikerüktől függően - máshogy értékelték a választási eredményeket, azonban ugyanúgy egymásra mutogatnak. Bugár úgy érzi, morális kárpótlást kapott, az MKP parlamenten kívüli erőként folytatja.

Mindkét szlovákiai magyar elnök értékelte pártjának választási eredményeit. Bugár Béla szerint a Híd-Most jó eredményt ért el, amely még jobb is lehetetett volna, ha nincs a durva dél-szlovákiai lejárató kampány és az erős magyarországi ellenszél. A továbbiakban úgy vélekedett, hogy sokan nem is olvasták az úgynevezett Gorilla-dossziét, mégis bedőltek a féligazságoknak és a legkülönbözőbb híreszteléseknek, amelyek egyik céltáblája éppen ő volt.

Hozzátette azonban, hogy a több mint 120 ezer preferenciaszavazat révén – amelyet rá adtak a választópolgárok – elsősorban morális kárpótotlást kapott az alaptalan vádaskodások után. Meggyőződése szerint a Híd-Most támogatottsága azt is jelzi, hogy a választópolgárok tudatosítják: ez a párt az együttműködés és az értelmes kompromisszumok politikájával nem az önfeladást és az asszimilációt, hanen a sikeres érdekérvényesítést képviseli, mert a szlovákiai magyarság sorskérdései elsősorban a pozsonyi parlamentben dőlnek el, ahol eredményeket csak szlovák politikai szövetségesekkel lehet elérni.

Berényi József úgy vélte, hogy ha néhány hónappal ezelőtt a a Most-Híd nem utasítja el a felajánlott koalíciót, akkor az előrehozott választásokon a második legerősebb pártként szerepelhettek volna. Megítélése szerint a mostani eredmény nem kedvező az itteni magyar közösség számára. Kifejtette azt is, hogy a Híd eddig kormánypárt volt, amelynek köszönhetően különböző projektek támogatásával megszerezhette a polgármesterek és más befolyásos személyek bizalmát, ráadásul eddigi parlamenti pártként a kampány során jóval nagyobb teret kapott a szlovákiai médiumokban. Arra is rámutatott, hogy a szlovákiai magyarság lélekszámának csökkenésével főleg az MKP veszíthetett potenciális szavazókat.

Kiemelte azt is, hogy a  Híd eddig kormánypárt volt, tehát osztogathatta a pénzt, s igy is befolyásolhatta a polgármestereket, továbbá más véleményformáló személyeket. Értékelése alapján a Híd sokkal nagyobb teret kapott a szlovákiai médiában – tett hozzá. Végezetül hangsúlyozta: ez a mostani sikertelenség nem jelenti a párt végét. - Az MKP parlamenten kívüli politikai erőként továbbra is folytatja a politizálást helyi és megyei szinten, ahol jelentős számú képviselőnk van – közölte.

Együtt egy interjú erejéig: Bugár Béla és Berényi József másképp látja a múltat
Együtt egy interjú erejéig: Bugár Béla és Berényi József másképp látja a múltat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.