A válság sem kezdte ki az amerikai és a német "álmot"

A biztató hírek dacára elég alapot adhatna a gazdasági válság a németeknek a felháborodásra. Felmérések szerint mégis bizakodó a hangulat az országban, jóllehet nem a politikusoktól, hanem saját maguktól remélik az állampolgárok a helyzet jobbra fordulását.

Az Allensbach közvélemény-kutató intézet szerint még az év elején is, amikor a részvény-árfolyamok a mélypontra zuhantak, az embereknek csak 13 százaléka gondolta, hogy a következő 12 hónap folyamán rosszabbodni fog a gazdasági helyzete. Közülük is mnden második úgy érezte, hogy a romlás csekély mértékű lesz. Ugyanakkor ez nem jelenti a realitásérzék hiányát - írja a hamburgi hetilap. Az emberek csaknem kétharmada úgy látja ugyanis, hogy a közeljövőben tovább romlik a gazdaság általános állapota, és ötödrészük szerint a munkanélküliség is komoly mértékben növekszik. A teljes cikk a Globusz.net-en >>>>>>>>>>>>>>>>

Mi marad az amerikai álomból a nehéz gazdasági helyzetben, az ingatlanpiac összeomlása nyomán? A The New York Times és a CBS közvélemény-kutatói áprilisban erre a kérdésre kerestek választ és az eredmény meglehetősen ellentmondásos lett.

Noha a Nagy Depresszió óta a jelenlegi a legsúlyosabb válság, az országos felmérésben megkérdezett amerikaiak 72 százaléka jelentette ki: hisz abban, hogy az Egyesült Államokban megvalósulhat az, hogy az ember szegényen kezdi, keményen dolgozik és gazdag lesz - általában ezt szokták az amerikai álomnak nevezni. A válaszolók 44 százaléka érezte úgy, hogy megvalósította amerikai álmát, 31 százalék fogalmazott úgy, hogy életében meg fog ez valósulni, csak 20 százalék mondta, hogy örökre lemondott róla. A teljes cikk a Globusz.net-en >>>>>>>>>

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.