Továbbra sem férhet a pénzéhez 17 ukrán politikus

Az ukrán állami javak hűtlen kezelésének gyanúja miatt korábban elrendelt vagyonbefagyasztási intézkedéseket hosszabbított meg pénteki döntésével az Európai Unió.

A 2014 februárjában megbuktatott Viktor Janukovics volt ukrán államfő rezsimjének olyan kulcsfigurái érintettek ezekben a korlátozó intézkedésekben, akik ellen büntető eljárás folyik Ukrajnában, mert azzal gyanúsítják őket, hogy a Janukovics-rezsim bukásakor jelentős értékű ukrán állami javakat tulajdonítottak el. Ezeknek a személyeknek az EU-ban fellelhető vagyonát zár alá vették.

Négy ilyen érintettel szemben szombaton lejár a korábban elrendelt vagyonzárlat hatálya. Közülük hárommal szemben most meghosszabbították az intézkedés hatályát - két személlyel szemben kilenc, a harmadikkal szemben négy hónapra. Jelenleg így összesen 17 személlyel szemben marad érvényben ukrán állami javak hűtlen kezelésének gyanúja miatti uniós vagyonzárlat. Hogy a most hozott döntések konkrétan kiket miként érintettek, azt egyelőre nem közölték Brüsszelben, az csak az unió hivatalos közlönyének szombati számából derül majd ki.

Ezektől a korlátozó intézkedéstől függetlenek azok az uniós beutazási tilalmak és vagyonzárolások, amelyeket azokkal az orosz, illetve ukrajnai politikusokkal, katonai vezetőkkel szemben rendeltek el, akik felelősséget viselnek az Ukrajna szuverenitása és területi épsége elleni orosz, illetve oroszbarát szeparatista cselekményekért, beleértve a Krím Ukrajnától történt elszakítását, illetve a kelet-ukrajnai erőszak előidézését. A többrétegű uniós "szankciós rezsimben" ez utóbbitól is elkülönítve kezelendők a legnagyobb súlyú intézkedések, nevezetesen az Oroszországgal szemben elrendelt, célzott, egyes gazdasági szektorokra vonatkozó gazdasági együttműködési tilalmak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.