Totális hatalmat akarnak a magyarok Szlovákiában?

Stagnációhoz vezet, ha a szlovák kormány a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban kizárólag csak a meglévő status quót akarja megőrizni – állítja a Magyar Koalíció Pártja. Ján Slota alakulata szerint a magyarok „totális” hatalmat akarnak maguknak

Stagnációhoz vezet, ha a szlovák kormány a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban  kizárólag csak a meglévő status quót akarja megőrizni – jelentette ki A. Nagy László, a szlovák parlament emberi jogi  bizottságának elnöke kedden Pozsonyban.

A. Nagy László azután nyilatkozott, hogy az általa vezetett bizottság megbeszélést folytatott Knut Vollebaekkel, az  Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi  főmegbízottjával, aki kedden és szerdán kétnapos látogatást tesz Szlovákiában. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) politikusa rámutatott: a világ fejlődik, új társadalmi problémák merülnek fel, ezért a kisebbségpolitika terén is új törvényekre van szükség.

Vollebaek a találkozón a Kárpát-medencei Magyar Képviselők  Fóruma (KMKF), valamint a módosított szlovák oktatásügyi törvény felől is érdeklődött. „Azt mondtam neki, hogy az MKP képviselői,  akik a fórum tagjai, nem sértik meg a hatályos szlovák törvényeket és a szlovák parlament lojális képviselői – fejtette ki a  politikus. Viera Mazúrová, a bizottság kormánypárti  (Irány-Szociáldemokrácia) alelnöke a főmegbízott előtt viszont úgy  vélte, hogy az MKP képviselői a KMKF munkájában való részvételükkel megsértik a nemzetközi jogszabályokat.

Vollebaek a találkozón úgy vélte: ha megoldódna  a KMKF problémája, enyhülhetne a feszültség a szlovák-magyar kapcsolatokban.

Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője  szerint az MKP azzal, hogy a status quo meghaladását követeli, felnyitotta Pandora szelencéjét, ami szerinte nem jó jelzés azoknak a politikai pártoknak, amelyek együttműködést terveznek az MKP-vel.  „Az MKP jelzi, hogy nem akar megelégedni. Nem tudok egyetérteni  ezzel az érveléssel” – reagált A. Nagy kijelentésére a TARS  hírügynökségnek nyilatkozva Rafaj, aki úgy látja, az MKP a kisebbségi  jogok bővítésének követelésével „totális” hatalmat szeretne szerezni a magyarlakta területek felett. – Ez minden területen az autonómia  irányába mutat – jegyezte meg az SNS frakcióvezetője.

AZ EBESZ kisebbségügyi főbiztosa a szlovák kormány több tagjával  is tárgyalt, találkozott az emberi jogi biztossal és a romák képviselőivel is. Szerdán Révkomáromban meglátogatja a Selye János Egyetemet, ahol találkozik a város és a magyar civil szervezetek képviselőivel is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.