Totális háború a zene ellen
A hét állig felfegyverzett férfi kocsija Kidalban, Mali egyik sivatagi városában állt meg. Ez az aktuális világzenei Grammy-díjas zenekar, a Tinariwen szűk pátriája a semmi közepén. A kalasnyikovokkal hadonászó hét férfi mindenesetre kiszállt a kocsiból, és behatolt az egyik helyi zenész házába. Akit kerestek, nem volt otthon, de talán nem is kellett. A halálra rémült feleség előtt elrettentő eszköznek ott volt a szöveg (vagyis hogy ha a zenész még egyszer gitárt fog a kidali utcákon, levágják az ujjait), ezután pedig a szélsőségesek az udvaron halomba hordták fellelhető összes hangszert – gitárokat, dobokat, erősítőket, hangfalakat –, és felgyújtották az egészet.
Mali északi, iszlamista fennhatóság alatt álló területén mostanában nem ritka a hasonló fenyegetés. Azok a szélsőségesek, akik pár hónapja a tuaregekkel együtt harcoltak a központi kormány ellen, nemrég a tuaregek ellen fordultak. A saríát, az iszlám törvénykezést hirdetik, és szerintük a zene olyan világi hívság, amelyet tűzzel-vassal irtani kell.
A tilalom szépséghibája csak az, hogy Malinak a fő kulturális exportja a zene, amelyről a nyugat-afrikai országot ismerik, és ahogy a Tinariwen Grammy-díja is jelzi, méltatják is. Amióta az iszlamisták Timbuktuban, Gaóban és máshol is vak buzgalommal és kőtörőkkel esnek neki a világhírű, évszázados mecseteknek, kultúrából Maliban csonkítatlan eddig nem is nagyon maradt más a zenén kívül. „A kultúra a mi benzinünk, a zene pedig az ásványkincsünk. Ma nincs a világon olyan rangos díj, amelyet mali zenész ne nyert volna el” – mondja a Guardiannek a korajátékos Toumani Diabaté, aki Björkkel is játszott együtt. A 21 húros, hárfaszerű hangszerét ő sem fogja megszólaltatni nyilvánosan egyhamar. Mali északi országrésze egyre inkább az iszlamisták befolyása alá kerül.
A problémák 2007-ben kezdődtek, amikor az al-Kaida megjelent a mali sivatagban – meséli az Essekanéban évről évre megrendezett tuareg fesztivál igazgatója, Manny Ansar. Az al-kaidások – a nemzetközi szervezet észak-afrikai szárnya, az AQIM képviselői – először kedvesek voltak. Muszlimok vagyunk, ahogy ti is – mondták, nemsokára viszont elkezdtek arról beszélni, hogy a közös ellenség a Nyugat. Figyelemre méltó, hogy a fesztivált és a fesztiválozókat (köztük sok ezer Szaharát átszelő nyugati turistával) az al-Kaida nem bántotta: Ansar szerint ebben az ő személyes tekintélye is szerepet játszott, hiszen a fesztiváligazgató a családfát Mohamed prófétáig visszavezető Kel Ansar törzsből származik. Zenészeket először azok a tuaregek fenyegettek meg, akik fogékonyak voltak a vallási szélsőségek hangjára. Ilyen a szalafistaként „újjászületett” egyik milíciavezér, Iyad Ag Ghaly, aki Gaóban két hónapja hirdetett zenetilalmat. „Nem kérünk a Sátán zenéjéből. A saría parancsolja, hogy a Koránt állítsuk a helyére” – harsogta egy hosszú szakállú ember a városban. A fenyegetés nem áll meg a szólamoknál. Észak-Maliban, ahová nem ér el Bamako hatalma, a milicisták kézlevágással büntetik a tolvajokat és halálra kövezik a házasságtörőket. (Arra Ghaly valószínűleg ma már nem szívesen emlékezik, hogy a kilencvenes években még ő is gitározott a Tinariwen zenészei mellett.)
Riasztó jel másrészt, hogy más szélsőségeseket egyre kevésbé hajt a vallás és a nagy cél, az iszlám kalifátus megalapítása, egyre inkább fűt azonban a pénzéhség. Ez a pénz a kábítószer- és a fegyverkereskedelemből folyik be, mindkettő útja ugyanis a sivatagon át vezet. Gao iszlamisták által elűzött polgármestere, Sadou Diallo ezzel kapcsolatban figyelmeztet, hogy a lehetőség reményében Maliba hónapok óta áramlanak a külföldi iszlamisták, és nemcsak Algériából vagy a Nyugat-Szaharából, hanem éppenséggel Szudánból is. Térnyerésük már az ENSZ-t is aggasztja: a Biztonsági Tanácsban nemrég született döntés arról, hogy a nyugat-afrikai regionális szervezet, az ECOWAS 45 napot kap arra, hogy háromezer katonával rendet tegyen Maliban, és megfékezze a szélsőségeseket. Borúlátó jóslatokból nincs hiány: Stephen O'Brien brit regionális megbízott szerint ha nem állítják meg a szélsőségeseket, Észak-Mali nemsokára közel-keleti, később viszont akár európai célpontok elleni támadások fészke lehet.
