Törvénytelennek ítélték a székely zászlót

A Kovászna Megyei Törvényszék elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy a székelyföldi Uzon község polgármesteri hivatalán Románia és az Európai Unió zászlaja mellett a székely zászlót is kitűzték.

Az ítélet tényét a törvényszék közölte honlapján.

Ráduly István, Uzon polgármestere az MTI-nek elmondta: helyén marad a székely zászló, ameddig hivatalos értesítést nem kap a törvényszéki ítéletről. „Amíg az indoklást nem látom, nem kommentálom a helyzetet, mert el sem tudom képzelni, mire alapozza a bíró az ítéletét” – nyilatkozott a polgármester. Hozzátette, mindenképpen fellebbez az ítélet ellen.

A polgármester elmondta, a jelképek használatát szabályozó törvény azt szabja meg, hogy Románia és az Európai Unió zászlaját ki kell tűzni a közhivatalokra, más államok zászlaját viszont csak kivételes esetekben lehet kitűzni. A polgármester szerint a törvény nem szabályozza más jelképek használatát, és a jogértelmezése szerint minden megengedett, amit a törvény nem tilt. Munteanu az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva arra hivatkozott, hogy a törvény szerint csak törvényesen elfogadott szimbólumokat szabad kitűzni a polgármesteri hivatalokra.

Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy elöljárói éppen az uzoni polgármesteri hivatal zászlóhasználata kapcsán indított per ellen tiltakozva szerveztek november nyolcadikán székely zászlós tüntetést a prefektusi hivatalnál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.