Törvényes zaklatás

Megfelel a hatályos törvényeknek és Ukrajna államérdekének az ország biztonsági szolgálatának (SZBU) azon akciója, amelynek keretében olyan kárpátaljai magyarokat rendeltek be kihallgatásra, akik magyar állampolgárságot igényeltek – közölte a Szabadság Rádió ukrán nyelvű adásában a szervezet szóvivője.

Marina Osztapenko szerint az SZBU nem sértett törvényt, noha a kettős állampolgárságot az ukrán büntető törvénykönyv nem szankcionálja. (Igaz, az alkotmányból kiolvasható az erre vonatkozó tiltás.) – Képzeljék el, hogy Magyarországon a magyar titkosszolgálat beidéz valakit büntetőügy nélkül, bármilyen törvény megsértésére való hivatkozás nélkül, ügyvédre nem ad módot, a kihallgatás alatt jegyzőkönyvet nem készít, a jogokat nem ismerteti, eközben fenyeget. Ez történik Kárpátalján – jellemzi a helyzetet Kovács Miklós.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke tucatnyi ilyen esetről tud, az érintettek elmondásából. Az információkat az SZBU a konzulátus megfigyelésével gyűjtötte. Ennek alapján keresték meg azokat a személyeket, akikről feltételezik, hogy magyar állampolgárságot igényeltek.  – Nem volt nehéz dolguk a konzulátus megfigyelőinek, mert a magyar külügy nem tartotta fontosnak, hogy legalább alapvető óvatossággal járjon el az érintett személyek védelmében. – jegyezte meg Kovács, aki szerint a magyar külügy egyelőre „levegőért kapkod a gyomros után”.

– Ha elfogadjuk az USZB cinikus válaszát, akkor talán érdemes lenne megkérdezni, hány büntetőügy indult, milyen vádpontokkal, milyen minőségben hallgatták ki a behívottakat, hol vannak a jegyzőkönyvek – sorolta Kovács, aki szerint sokatmondó, hogy ilyen akciót sem a román, sem az orosz kettős állampolgárokkal szemben nem szervezett az SZBU. – Ez azt mutatja, hogy Magyarországgal ezt meg lehet tenni. A magas szintű találkozókon emlegetett harmonikus viszony csupán a felszínes mosolydiplomácia része – jegyezte meg a KMKSZ vezetője. Emlékeztetett arra, hogy az SZBU helyettes vezetője korábban már jelezte: ha a kettős állampolgárságot nem ismeri el az állam, akkor módosítani kellene a btk-t, és belefoglalni annak büntethetőségét. Kovács szerint Vlagyimir Rokickij szavaval elsimerte, hogy jelenleg a kettős állampolgárság nem bűncselekmény. – A nyilatkozat azonban jelzi,  hogy az akció megszervezői tudatosan léptek túl az alapjogi kereteken – vélte a politikus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.