Törvényben rögzítenék, hogy Izrael nemzetállam

Benjamin Netanjahu miniszterelnök ötletével kormányban sem mindenki ért egyet.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön bejelentette, úgynevezett alapvető törvényben akarja rögzíteni, hogy Izrael a zsidók nemzetállama. Cipi Livni igazságügyi miniszter azonnal közölte, hogy ezt megakadályozza - derül ki a katonai rádió jelentéséből.

A kormányfő Tel-Avivban, a Függetlenségi Nyilatkozat Csarnokában helyezte kilátásba az új törvényt, ott ahol Dávid Ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke 1948. május 14-én bejelentette Izrael állam kikiáltását.

Netanjahu elképzelései szerint az új törvény a zsidó nép nemzetállamának nyilvánítaná országát. „Izrael miniszterelnökeként egyik legalapvetőbb feladatom, hogy megerősítsem Izrael állapotát népünk nemzetállamaként" - indokolta tervét a miniszterelnök. "Legnagyobb sajnálatomra vannak - ahogy legutóbb is láttuk -, akik nem ismerik el ezt a természetes jogot. Megpróbálják aláásni a történelmi, erkölcsi és jogi igazságtételt, hogy Izrael létrejöhetett a zsidó nép országaként" - tette hozzá.

„A kneszetben kezdeményezni fogom egy alapvető törvény elfogadását, amely garanciát nyújt ennek az állapotnak a törvényes védelmére. Izrael állama mindig megőrzi minden állampolgára, zsidók és nem zsidók egyéni és polgári jogainak teljes egyenlőségét" - - jelentette be elképzelésének megvalósításáról.

Netanjahu bejelentése azonnal nagy belpolitikai vihart kavart. Cipi Livni igazságügyi miniszter kijelentette, semmiképpen sem engedi, hogy gyengítsék vagy alárendeljék a demokrácia értékeit a zsidóságnak. „A múltban is ellenálltam a demokráciát sértő kezdeményezéseknek, és ezt fogom tenni ezentúl is, még akkor is ha a miniszterelnöktől származik a kezdeményezés" - mondta Livni, a koalícióban rézt vevő kis liberális párt, a Hatnuah vezetője.

Az ellenzéket és a szociáldemokrata Munkapártot vezető Jichák Herzog is elutasította Netanjahu ötletét. "Sajnálatomra Netanjahu iskolájának politikai pusztítása a zsidó többség elvesztéséhez vezet, és Izrael - Isten őrizz - kétnemzetiségű állammá válásához" - fogalmazott Herzog. "Semmilyen törvény nem tudja eltakarni ezt a sajnálatos tényt" - tette hozzá az ellenzéki vezető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.