Törvény előtt az első guantánamói rab

Az Egyesült Államokba szállították kedden az első guantánamói rabot, akit helyi idő szerint még aznap törvény elé állítanak amerikai nagykövetségek elleni pokolképes merényletekben játszott szerepe miatt egy New York-i szövetségi bíróságon.

Ahmed Kalfán Gailanit különleges szövetségi nyomozók, úgynevezett marsallok kísérték a Kuba szigetén levő fogolytáborból  az Egyesült Államokba, ahol a manhattani Metropolitan Javítóintézetben helyezték el. Eric Holder igazságügy-miniszter közölte: Ahmed Gailanit  felelősségre vonják azért a szerepért, amelyet a tanzániai és kenyai  amerikai nagykövetségek elleni pokolgépes merényletekben, 244 ember,  köztük 12 amerikai megölésében játszott.

A The Washington Post tudósítása szerint a peres eljárás fontos  állomás az Obama-kormány azon programjának végrehajtásában, amely a  guantánamói börtöntábor bezárását célozza. Barack Obama elnök  korábban közölte, hogy 2010 januárjáig bezáratja a tábort és az ott  raboskodó terrorgyanús személyek egy részét bíróság elé állítják.

Gailani biciklis futárként kezdte terrorista karrierjét, pokolgépekhez szállított alkotóelemeket, később feljebb emelkedett  az al-Kaida ranglétráján, okmányokat hamisított, kiképző volt egy terrorista táborban, majd a szervezet vezére, Oszama bin Laden testőreként is szolgált.

A tanzániai származású férfi a 20-as éveiben járt, amikor  segített megépíteni azon robbanószerkezetek egyikét, amelyek  lerombolták a kelet-afrikai nagykövetségeket Nairobiban és Dar es  Salaamban. A két nagykövetség ellen 1998. augusztus 7-én hatalmas  erejű pokolgépes merényletet hajtottak végre, szinte percre azonos  időben. A robbanóanyagot teherautóval juttatták az épületekhez. A  két robbantásban összesen 224-en haltak meg, köztük 12 amerikai.

Gailanit 2004-ben Pakisztánban fogták el, és két évvel később  szállították Guantánamóra. A férfi őrizetbe vétele óta tagadja, hogy  tudta volna, hogy az általa szállított TNT-t és oxigénpalackokat  pokolgép előállításához tervezték felhasználni, és azt sem ismerte  el, hogy ő vásárolt meg egy olyan járművet, amelyet az egyik  merényletben használtak, azt mondta, nem tudott vezetni.

Az amerikai kongresszus több tagja ellenzi guantánamói raboknak  az Egyesült Államokba szállítását, még a legmagasabb biztonságú  börtönökben való elhelyezésüket is elutasítják.

A Fehér Ház közölte: Gailani pere az első fontos lépés, hogy gyorsan rendezzék a guantánamói rabok sorsát.  Amerikai ügyészek minden egyes rab ügyét külön-külön megvizsgálják,  és az elkövetkező hetekben újabb vádemelésekre és perekre fog sor  kerülni azokkal szemben, akik bűncselekményt hajtottak végre az Egyesült Államok ellen vagy összeesküvést szőttek e célból.

A guantánamói bázis egyes foglyai európai befogadásának ügye értesülésünk szerint felvetődik Hillary Clinton és Balázs Péter szerdai washingtoni külügyminiszteri találkozóján.

 

Ahmed Khalfan Ghailani
Ahmed Khalfan Ghailani
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.