Történelmi pillanat, húsz év késéssel

Aung Szan Szú Kji szombaton Oslóba átvette az 1991-ben neki ítélt Nobel-békedíjat. Beszédében hangsúlyozta, nyugati támogatás nélkül nem sikerült volna politikai nyitást elérni Burmában.

Igazság szerint nem húsz éve készülök rá; csak a múlt héten kezdtem el írni – mondta némi öniróniával Aung Szan Szú Kji, amikor újságírók arról kérdezték, mit fog mondani szombaton Oslóban, amikor átveszi a neki több mint húsz éve odaítélt Nobel-békedíjat. Burma (Mianmar) vezető ellenzéki politikus asszonya kéthetes látogatáson jár Európában – úgy, hogy az öreg kontinensen tett legutóbbi, 1988-as látogatása óta eltelt 24 év jelentős részét – 15 évet – házi őrizetben töltötte.

A norvég fővárosban tartott ünnepi ceremónián nem volt hiány a méltató szavakból. „Kedves Aung Szan Szú Kji, nagyon sokáig vártunk Önre, és tudjuk, hogy e várakozás az Ön számára másféle megpróbáltatásokkal volt tele, mint számunkra. Ön elszigeteltségében is az erkölcs hangja tudott lenni” – nyitotta meg a ünnepséget Thorbjorn Jagland, a Nobel Bizottság elnöke, amit a politikus asszony beszédében azzal köszönt meg, hogy kijelentette, a nyugati támogatás nagy szerepet játszott a Burmában zajló politikai változásokban. Szú Kji elárulta, hogy 1991-ben először a rádióból értesült arról, hogy ő kapta a Nobel-békedíjat. Mint mondta, a korábban házi őrizetben töltött idő miatt kezdte elveszíteni a valóságérzékét, amelyet az elismerés adott vissza neki, és biztosított arról, hogy „Burma nem felejt”.

Szú Kji 1991-ben azért nem utazott el átvenni a Nobel-békedíjat, mert félt, hogy a katonai junta nem engedné vissza Burmába. Hogy külföldre mennie neki mekkora szó, jól jelzi, hogy 1999-ben férje, a brit Michael Aris temetésén sem volt jelen.

Megfigyelők szerint Szú Kji mostani útja mindenesetre arról árulkodik, hogy a politikus asszony kezd bízni a Thein Szein elnök vezette rezsimben. Szein és kormánya a húsz év óta első választásokon jutott hatalomra tavaly, és úgy tűnik, óvatosan hajlandó a politikai nyitásra. Ennek jele, hogy idén áprilisban történelminek kikiáltott választásokat tartottak, és Kji pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) 43-at meg is szerzett a kiadó 45 helyből, amivel a legnagyobb ellenzéki erővé vált a katonai diktatúra irányítása alatt álló országban. Sokat ez a győzelem a gyakorlatban azonban nem jelent, hiszen a hadsereg pártja, a Egyesült Szolidaritás és Fejlődés Párt (USDP) a képviselői helyek 80 százalékán rajta tartja a kezét, még a polgári kormányzat felé tartó átmenetet biztosítani hivatott 2008-as alkotmány szerint is. (Ami az alkotmányt illeti, a Burmában így parlamenti képviselővé lett Szú Kji és párttársai először nem akartak felesküdni az alkotmányra, amíg annak szövegében az „...és megőrzi az alkotmányt” fordulat szerepel az „...és tiszteletben tartja...” helyett, de végül engedtek.)

A politikus asszony – akiről azt mondják, három év múlva Burma elnöke is lehet – két hétig van Európában: csütörtökön érkezett meg Genfbe, az ENSZ munkaügyi szervezetének konferenciájára, ahonnan tegnap utazott el Norvégiába. Hétfőn egy rövid írországi kitérő után Nagy-Britannia következik, ahonnan egy héttel később, június 25-én Párizsba megy tovább.

Ami bírálat az európai körúttal kapcsolatban eddig elhangzott, az annyi volt, hogy Szú Kji mintha visszafogná magát a Szein-kormány és a junta bírálatakor. Ezekre a vádakra a 66 éves politikus asszony úgy felelt, hogy soha nem érezte szájkosárban magát, még a házi őrizet alatt sem. „Kimondom, amiért felelősséget tudok vállalni” – hangsúlyozta, többször is szót emelve azért, hogy a junta feltétel nélkül bocsássa szabadon a politikai foglyokat.

Aung Szan Szú Kji az oslói ünnepségen tartott beszéd közben. Kimondja, amért felelősséget tud vállalni
Myanmar opposition leader Aung San Suu Kyi delivers her Nobel acceptance speech during a ceremony at Oslo's City Hall June 16, 2012. Aung San finally accepted her 1991 Nobel Peace Prize in Oslo on Saturday after spending a total of 15 years under house arrest and said full political freedom in her country was still a long way off. REUTERS/Daniel Sannum Lauten/Pool
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.