Történelmi lépést tett az ETA

Átadta fegyverei egy részét a baszk ETA a Nemzetközi Ellenőrző Bizottságnak (IVC).

Az erről készített videót - amelyen maszkos alakok illetve nemzetközi közvetítők láthatóak - eljuttatták a BBC-nek.

A spanyol sajtó már korábban megszellőztette, hogy történelmi bejelentésre készül a baszk terrorszervezet. Bár most csupán négy kézifegyvert, 16,5 kiló robbanóanyagot és 300 töltényt adtak át a nemzetközi ellenőröknek, mindenki abban reménykedik, hogy ez csupán a kezdete egy folyamatnak, amelynek a vége a fegyverek teljes beszolgáltatása lesz. A spanyol és a baszk közvélemény már a 2011 őszén bejelentett tűzszünet óta erre a lépésre várt.

A spanyol konzervatív kormány máris közölte, hogy nem fogadja el a közvetítést, az ETA pedig a spanyol rendőrségnek szolgáltassa be a fegyvereit. 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A lépés mindenképpen történelminek nevezhető, még ha a fegyverek mennyisége jelentéktelennek tűnik is. Az ETA fegyverarzenáljáról csak becslések vannak: a francia belügyminiszter nemrég 252 lőfegyverről és 1,3 tonna robbanóanyagról számolt be.  A spanyol terrorellenes szakértők ehhez még legalább félszáz lőfegyvert és több tonna robbanóanyagot hozzátesznek, korábban pedig arról is volt tudomásuk, hogy az ETÁ-nak rakétavetői is vannak.

Az 1959-ben alapított, Baszkföld függetlenségéért erőszakkal küzdő szervezet sokáig a fegyverek leadását tartotta meg utolsó adujának. Bár már jócskán meggyengültek, és lemondtak az erőszakról, ezzel próbálták kicsikarni a spanyol kormánytól, hogy szállítsa át az ETA-foglyokat baszkföldi börtönökbe (jelenleg innen 800-1000 kilométerre tartják őket rács mögött) illetve csökkentse a büntetésüket. Ám a konzervatív kormány semmilyen alkuba nem volt hajlando belemenni, a tárgyalásoknak már az ötletét is elutasította.

Nem vett részt a Nemzetközi Ellenőrző Bizottság által szervezett egyeztetéseken sem. Az IVC a 2011-es tűzszüneti bejelentés óta rendszeresen tárgyalóasztalhoz ül a szervezet tagjaival, illetve a baszk pártok és társadalmi szervezetek képviselőivel, kivéve a kormánypártot. A bizottság tagjai a nemzetközi közvetítésben és leszerelésben járatos, de részrehajlással aligha vádolható személyek: a csoport élén Ram Manikkalingama áll, aki a Sri Lanka-i elnök tanácsadója volt a Tamil Tigrisek szakadár csoporttal folytatott tárgyalásain, de a tagok között Satish Nambiar, korábbi indiai vezérkari főnök-helyettes, aki a jugoszláviai ENSZ békefenntartók vezetője volt 1992-ben, Ronald Kasrils apartheid ellenes harcos, későbbi dél-afrikai titkosszolgálati miniszter, valamint Chris Maccabe, a brit kormány Észak-Írországért felelős hivatalának korábbi politikai vezetője.

ETA szimpatizánsok 1998-ban. A baszk szeparatisták sokáig nem tudták rászánni magukat a fegyverek átadására
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.