Történelmi győzelem küszöbén a Lady

Már hogy szavaztam volna a kormányzó pártra, azok mind volt katonatisztek! Ha rájuk voksolnék, akkor azt akarnám, hogy jöjjenek vissza az életembe, de ennyi elég volt az ellenségeimből! – Ang Kju Kju 29 éves mianmari gyógyszerész ezzel indokolta, hogy miért támogatta a Nobel-békedíjas Ang Szán Szu Csít és Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) elnevezésű pártját.

A Ladynek is hívott, a többi között az Európai Parlament Szaharov-díjával, az amerikai kongresszus Arany Medáljával kitüntetett Szu Csí a nemzetközi sajtóban történelminek és egyben földcsuszamlásnak is nevezett győzelem előtt áll. A 14 választási körzetből eddig négyben tették közzé az eredményeket, amelyek szerint az NLD toronymagasan győzött. A legnagyobb városban, a több mint 2,5 millió lakosú Rangunban taroltak, a párt szóvivői szerint a voksok 70-90 százalékát szerezték meg.

Szu Csí nyugalomra intette a híveit
Szu Csí nyugalomra intette a híveit
Jorge Silva / Reuters

Szu Csít hívei a dézsából ömlő eső ellenére is az utcán ünnepelték, de a hetvenéves politikusnő mindenkit nyugalomra intett. Egyben arra kérte az NLD színébe, vörösbe öltözött követőit, hogy ne provokálják a kormányzó Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártjának (USDP) embereit. A kormány elismerte vereségét, az USDP ügyvezető elnöke azt mondta, elfogadják a vasárnapi választás eredményeit. A csalások kiküszöbölése érde­kében a szavazás után minden voksoló ujját kékes-lilás tintával jelölték meg.

A katonai junta által 1962 óta irányított Burmában negyedszázada nem rendeztek ennyire szabad választásokat. A mostani erőpróba tétjét nem csak a parlament összetétele adja – „biztos, ami biztos”, itt azért törvény garantálja, hogy az alsó- és a felsőházi helyek, összesen 664 szék negyede a hadsereg embereinek jusson. Jövő év elején már az új törvényhozás fogja megválasztani az 53 millió lakosú délkelet-­ázsiai ország következő államfőjét.

Az utca a tizenöt éven át házi őrizetbe kényszerített Szu Csít látná legszívesebben a poszton, de a katonai junta itt is trükközött. Az ottani alaptörvény értelmében olyan burmai nem lehet államfő, akinek hozzátartozói között külföldi állampolgárok vannak, Szu Csínak néhai férjétől, a tibeti kultúrával foglalkozó brit tudóstól, ­Michael Aristól Londonban két fia született, s mindketten brit állampolgárok. A Lady szerint pártjának van jelöltje, akit ő támogat, és aki felválthatja a tábornokból politikussá vedlett Thein Szein elnököt. Szu Csí mindenesetre azt hozzátette, hogy pártja győzelme esetén hazája – az államfő felett álló – vezetőjeként kíván részt venni a politikában.

Akik a szakadó eső ellenére az utcűán ünnepeltek
Akik a szakadó eső ellenére az utcán ünnepeltek
Jorge Silva / Reuters

A hetvenéves Thein Szein az elmúlt négy évben igyekezett a rezsim „szelídebb, emberi” arcát mutatni. Az exgenerális lépésről lépésre több szabadságot engedett Szu Csínek és pártjának, próbálta javítani viszonyát az Egyesült Államokkal. 2011 novemberében az akkori amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton történelmi látogatást tett Mianmarban, s külön felkereste a Ladyt. Barack Obama második elnöki mandátuma alatt kétszer (2012, 2014) járt az országban.

Szu Csí és az NLD 1990-ben már a mostanihoz hasonló nagy győzelmet aratott, de a junta érvénytelenítette a szavazást. Mianmar a világ legszegényebb államai közé tartozik, a lakosság közel negyven százaléka a szegénységi küszöb alatt vegetál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.