1960-ban 38 fiatal katonatiszt szervezett puccsot és távolította el a hatalomból a demokratikusan választott kormányt. A puccs bejelentése ironikus volt: Cemal Gürsel, a katonák vezetője közölte, hogy azért követték el a puccsot, hogy visszaállítsák a demokráciát és a hatalmat a nép választott kormány kezébe adják. Az események politikai és gazdasági felfordulás közepette történtek: a Marsall-segély már kifogyóban volt, Adnan Menderes miniszterelnök pedig épp Moszkvába indult hitelért.

Az elnököt, a miniszterelnököt és több más minisztert bíróság elé állították árulás, korrupció és az alkotmány megsértése miatt. Menderest, a pénzügyminisztert és a külügyminisztert kivégezték. A hadsereg egy hónapon belül hivatalosan átadta a hatalmat a civil politikusoknak, ám 1965-ig erőteljes maradt a befolyása.

1971-ben tankok helyett levélben, memorandumban követett el puccsot a hadsereg. Az ország már-már káoszba süllyedt, az iszlamisták előre törtek, a tábornokok pedig ultimátumot adtak a kormánynak: alakítson az atatürki eszméknek megfelelő kabinetet. A miniszterelnök, Suleyman Demirel hamarosan lemondott. 1980-ban újabb puccsot hajtott végre a hadsereg, 1997-ben pedig újra csak fenyegetésre és ultimátumra volt szükség ahhoz, hogy az iszlamista kormányt lemondásra kényszerítsék.

Az először 2004-ben miniszterelnökké választott Recep Tayyip Erdogant és pártját, az Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) egyértelműen a konzervatív, az iszlám hagyományokat tiszteletben tartó és előtérbe helyező pártként tartják számon. Ez is hozzá járulhatott ahhoz, hogy a szekuláris hagyományokat őrző hadsereg – vagy annak egy része – puccsot hajtson végre ellene.